A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.
Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az...
A nagy találkozások, a lélekközeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat,amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk.
Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő. (Müller Péter)

"Sohasem maguk a körülmények szabják meg a kedélyállapotunkat, hanem mindig a hozzáállásunk a körülményekhez."
Jól hangzik, de még így is nehéz...

Mennél magasabb rezgésű és tisztaságú a lélek, annál kevésbé elégszik meg a fizikai világ nyújtotta átlagos lehetőségekkel.
Hasonló a hasonlót vonzza. Egyszerűbb lélek, egyszerűbb kontaktusra vágyik, tisztább lélek pedig tartalmasabbra.
Hiába nyújtod a kezed, ha a másik nem akar felkapaszkodni melléd. Te megtetted, amit kellett, megadtad a lehetőséget, hogy veled tartson. Egyedül Ő az, aki eldöntheti: veled tart vagy marad. Ingoványos talaj ez, melyben könnyű elsüllyedni – az érzések, vágyak, gondolatok és fájdalmak nagyon erősen hatnak ilyenkor – de te csak maradj könnyed, nyújtsd felfelé a kezed. Lesz, aki megfogja a tiédet is, Fentről. Az Őrangyalod lesz az, fel fogod ismerni.

A lélek szexualitása a szexualitás lelke

A női lélek a legerősebb erogénzóna a világon. Ha ezt nőként, férfiként egyszer megtapasztalod, nem akarsz mást átélni többé.
Hatni az öt érzékszervre egyszerre, vagy felváltva ez hozza igazán tűzbe a nő legbensőbb féltett titkait. Ha ezt eléred, feltárul előtted egy csodálatos világ, egy új virág éledését kísérheted figyelemmel.
A szavak ereje és tónusa, az ízek hatása és érzékelése, az illatok mámorító ereje, a csók puha bája és az érintés érzékisége együtt képes csak megnyitni egy sérülékeny világ kristálykapuit. S, hogy saját szemeddel láthatod, kit tartasz, karjaid között már csak exztázisnak hívom.

…”Ahogy szerelmesen a szemembe nézett, átjárt a forróság. Hevesen kalapált a szívem, zaját a fülemben hallottam már. Elnyomott minden külső hangot a dübörgése.
Nem kellett szólnia. Csak suttogott sejtelmesen. Érintése szinte perzselt, mégis ahogy gyengéden hozzám simult két keze, libabőrös lett a testem. Megcirógatott majd karját a nyakam köré fonta, magához húzott és a szokásos boszi puszit lehelte a homlokomra. Azt hittem elolvadok és megfagyok egyben. Elmosolyodott látván a fizikai reakcióm.
Szeretem látni, ahogy újjászületsz az érintésem által, édesem. Pihegte halkan.
Tisztában volt, hogyan tud hatni rám. Sosem mondtam, csak rájött magától. Aztán tettük mindezt ketten, csöndesen órákon át szerelmesen. Csak néztük egymást, csak simultunk, hagytuk, hogy jó legyen. Néha összefontuk a kezünket, bámultuk, ahogy újaink szeretkeznek. Irigyeltük őket, sőt el is pirultunk. Égtünk a vágytól, hogy egymáshoz bújjunk. De nem tettük még. Még nem volt itt az idő…
Néha hintáztunk a kertben; aztán gyümölcsöt szedtünk, majd a fűben heverészve lepkéket néztünk. Láttuk az eget, a Napot. Nem érzékeltük, hogy eltelnek az órák. Sosem érdekelt minket mennyi van még tovább, előre vagy hátra. Ültünk a tornácon a szúnyogokat etettük; aztán néha egymást. Volt néhány szőlő, amit behabzsoltunk. Számoltuk az égen a csillagokat. A hátralévő napjainkat is számolhattuk bennük. De sosem számított mennyi jut még nekünk. Minden nap újat hozott és hoz még talán most is; a női lélek hidd el maga az extázis!...”

Minden ember életében, legyen bármilyen hitetlen, adódnak pillanatok, amikor eltűnik a sötétség, amikor valami nem e világból való békét, boldogságot tapasztalnak meg. Az igaz szeretetet.

Szerelem, szeretet, érzelmek és hallgatás = kommunikáció ver.1.
A szerelem nagy szó, főleg ha tartalom is rejlik mögötte. 31 éves létemre egy kezemen meg tudom számolni hányszor voltam igazán szerelmes. Sajnos vagy természetesen a párkapcsolataim száma ennél jóval többre rúgott. Egy azonban mindegyikben közös volt, igyekeztem őszintén és tisztán szeretni. Na meg néha csendben, ami nem vezetett túl jóra.
Még egyetemista koromban hozott össze a sors életem legnagyobb Ő-jével akivel a mai napig meghitt baráti kapcsolatot tartunk. Furcsa, hogy mindig akkor bukkant és bukkan fel, amikor túl voltam egy szakításon vagy érzelmi válságon.
Most sem történt másként. Csütörtökön miután többedére megtelt nálam a szmötyis vödör a párom nyakába zúdítottam a tartalmat. Vége lett egy korszakomnak. Alig, hogy Ő feldúlva elhagyta a színteret, megcsörrent a telefonom. Dühömben felkaptam és barátságosan az Igggen-t sikerült először kiböknöm. A vonal túlsó végén egy mélyen búgó, vidám és kiegyensúlyozott hang nyugtázta: - Hallom megint jókor hívlak, szakítottatok? – és nevetni kezdett, mint eddig mindig tette hasonló szituációban.

Már meg sem lepett az időzítése. Néhány perces bájcsevej után, sikerült lehiggadnom, ráeszméltem, hogy nagyon jókor jött a hívás. Teljes mértékben tisztán kezdtem gondolkozni ennek hatására. Letettük a telefont és ezzel szinte minden fájdalmam is elszállt.

Az élet zaját oly távolinak érzékeltem mintha a Holdról hallgatóznék. Újból megállt az élet egy időre. Régi és friss emlékek suhantak át a fejemben. Elmosolyodtam néhányon, majd pár könnycsepp gurult le az arcomon. Sértődöttnek és kiszolgáltatottnak éreztem magam. Aztán az emlékek bugyrába süllyedtem. Illatok, ízek, hangulatok, érintések és élmények hada vett le végül teljesen a lábamról. Elszenderültem és olyan édesdeden aludtam, mint egy újszülött kiscsikó. Hagytam, hogy az álom kimosson minden szennyest, ami még hátra maradt.

Vele álmodtam. Az álom puha volt és légies. Az érzelmek könnyedek, rózsaszínek. Minden valóságosnak tűnt. A reggeli óracsörgés azonban a materiális valóságba húzott vissza. Csak a párnámhoz bújtam édesen. Napközben a régi emlékek rabja maradtam. Az éjjeli álmodozás éber álomlétbe ringatott. Átjárt a forróság s a félelem.

Még emlékszem, ahogy átölelt és élces hangján a fülembe suttogott szerelmes szavakat. Ilyenkor a föld is megremegett a lábam alatt. Ha nem tartott volna erősen a karjaiban, képtelen lettem volna megállni a saját lábamon. Titokzatos maradt mindig, erre veszettül figyelt. A francia szavaknak amúgy is erős erotikus hangzása van, de az ő hangjától valamiért ez még pikánsabban hangzott. Szerettem, ahogy a hajamba fúrja erős kezét, aztán magát és óvatosan az homlokomra lehel egy csókot.

Ezt tőlem tanulta, büszke voltam rá. Ez az én boszi puszim; amit hosszú út előtt a homlokára biggyesztettem; két szökkenés között. Olyan magas voltJ. Átformálta a kis vadóc boszorkány puszit, tüzes szerelmes csókká.

Bizonyára sokszor előfordul Veled is, hogy rossz kedved kerekedik, mert eszedbe jut egy adott szituációban valami rossz emlék. Van egy blokkod, vagy lock-od ami bekapcsolja a berögzült programot. Azt sem tudod, már miért van pocsék kedved. Bántasz olyanokat, akik kedvesek számodra. De mivel ők vannak legközelebb hozzád, villámhárítónak használod őket. Úgy érzed muszáj kiadni a feszültséget, mert szétrobbansz…ez rendben is van, ha tudod hogyan is működsz és ők hogyan működnek.
Velem is megtörténik, mostanság gyakorta. Nekem sokat segít a kommunikáció, elsősorban a beszéd. Feltéve, ha ki merem mondani, vagy ki tudom mondani mi nyomaszt. Régebben nem ment, de most van egy csodálatos társam, aki meghallgat és tanít. Ami a lelkem/szívem bántja, neki elmondhatom, már nem kell félnem a negatív reakciótól egy ilyen esetben. Kíváncsi rám, törődik velem és tanít, tanít, tanít. Tükröt mutat az Életről, önmagamról.

Marcus Aurelius így írt a Rossz érzések ellenszere című művében:

„Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre a még nem létezőt, s ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen?

A választ magad előtt is szégyellni fogod - sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett –, ugyan ki akadályozhatná meg, hogy hibás felfogásodat magad orvosold?

Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád - neked csak járnod kell rajta.”

Egyik kedvenc történetem Wass Alberttől:



"Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniök kell.


A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.


De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak. De akkor a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről...


Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.


Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.
A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretet és a békességet.


Te minderről semmit sem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted, és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő.
A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából, és jóságosan mosolyog.


Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonozod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt, és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon: csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok tisztásán jártál, kedvesem."