"Ne gondolkodj Emberként. Minden megvan benned ahhoz, hogy megteremtsd, amire vágysz. Vállald a felelősséget az utadért, és ne engedj a félelemnek."

"Néha úgy tűnhet, hogy a gondolataink választanak minket - ám ez téves elképzelés. Mindig mi választjuk ki a gondolatainkat - minden pillanatban. A gondolataink sohasem semlegesek, mindig van valamilyen hatásuk. Egy röpke pillanattal a gondolatod előtt már úgy döntöttél, hogy ezt fogod gondolni. Ha gyakorolsz, megtanulhatod a gondolatok kiválasztását, és ezzel tulajdonképpen a kezedbe veszed életed irányítását."

A nagyvilág zajában szükségünk van befelé figyelni. Elcsendesedni, összpontosítani. Megvizsgálni, meglátni és megérezni valójában mire vágyunk, mit rejt és súg a szívünk.
Nem kell magunkat feladni de hinnünk és bíznunk kell az intuíciónkban. A szemünk téved de a szívünk sosem.
A megoldást mindig önmagunkban kell keresni. Segítséget kaphatunk, kapunk is. Az első lépést azonban nekünk kell megtenni!

"Csak egy üzenet van, amelyre érdemes hallgatni, ez saját szíved üzenete."

Az igazság mindig igazság marad, nem törődve azzal, hogy te vagy bárki mit választ hitének.

Ha el akarsz érni valamit, az egész Világegyetem összefog, hogy sikerüljön neked.

Az ünnepek alatt lehetőségem volt megfigyelni az emberek viselkedését, egymáshoz viszonyulását.
Értetlenül bámultam a rohanó, lökdösődő, tanácstalan, ötlettelen, szeretetmentes vásárlási lázban égő figurákat. Hálás voltam magamnak, hogy ebből az év szakaszból kimaradok mindig.
Családomban soha nem az anyagi és tárgyi megfelelés a szempont. Főleg nem a/z elviekben/ szeretet ünnepén. A meghittséget az adja, hogy ebben a pár napban is együtt lehetünk, habár távol élünk egymástól. A fizikai távollét a lelkeket hozza össze. Feltéve, ha nyitott a szívünk…

Sosem szerettem ajándékot kapni, főleg ha még be is volt csomagolva. Nekem elég nehéz a kedvemben járni…mert fizikai dolgokkal nem is lehet igazán örömet szerezni. Számomra mindig többet ér, ha a szeretteimmel beszélgethetek, nevethetek önfeledten és érzem, hogy szeretetteli közegben teljes biztonságban létezhetem, velük együtt.
Az a jó, hogy ezt mi nem pusztán az év egy bizonyos szakaszában tesszük így, amikor másnál úgymond kötelező. Érdekes, hogy az én szüleim sosem rokkannak bele a karácsonyba, az ünnepre való készülődésbe! Miért? Mert mindig ugyan úgy önmagukat adják, tiszta szívből önzetlenül. Úgy, mint az év bármely más, ünnepmentes napján…

Amikor az ünnepek után beindul a megszokott élet és ezernyi panaszt hallok, hogy hű de elfáradtam a sok evésben, készülődésben, jövés-menésben, mindig elgondolkozom. Minek is csinálod, ha elfáradsz? Csináld másként! Fogadni merném, hogy az évek óta be rögzött szokást a mai napig őrzi mindenki. Ha valaki változtat is, csak kicsit, mert nagyot nem mer. Nem mer újítani, nem meri vállalni önmagát, a saját vágyait, elképzeléseit. Mások kitalált sorozat cselekvései szerint játssza le az eseményt és el is hiteti a szeretteivel, önmagával, hogy ez szép és milyen jó! És mekkora hazugság!

Legyen minden nap ünnep és legyen a karácsony egy meghitt nap. Amikor a lelkünk együtt megpihenhet.
Az igazi szeretet nem koncentrálódik egyetlen egy napra vagy időszakra. Mindig jelen van. Csak a sablonos szokásainktól már észre sem vesszük jelenlétét.
Ha végre nem a TV-t bámulnák, hanem kicsit kifelé, a környezetükre és önmagukra figyelnének nem itt tartana a világ.