Mikor az Angyal megjelent Nála
kétszer hajolt meg
először Előtte, aztán mert
temérdek szárnya
nem fér a szobába

így is fele kint maradt a szélbe
mintha ott is állna

úgy kezdett üzenetébe

s nem lehet tudni, honnan vette
e száj a szókat
mert rajta még sosem volt beszéd
a szél elállt, a mindenség alélt
a Kezdet szól így s benne a Vég
aztán csak mondta feledve
hogy otthona az Ég

s Akihez szólt
értette, bár angyalul beszélt...

/Puszta Sándor/

Este, ha feljön a hold és kigyullad ezernyi mécses,
Odabent csak egy gyertya ég, gyere aludni édes.
Vár az ágy, s a titkaid, mely elrejtve szívedben él,
Hát hívd elõ és hunyd be a szemed, figyeld, hogy Neked mesél.

Ha hideg az éjjel, vagy kicsi az ágy,
Nyugodtan bújj ide hozzám.
Én majd õrzöm az álmod, csak aludj tovább,
Hát legyen egy szép éjszakád.

Nézlek, s csak kis szíved ver.
Alszol, hogy szemed se rebben.
Tudom, hogy most szép helyen jársz,
Hát õrizlek utadon csendben.
Mosolyod az üzeneted,
Hogy látod már a világot,
Ott messze, hol boldog lehetsz.
Hát legyen hosszú álmod.
/Desperado/

Szíved nagy és dicső középpontja hirtelen feltárul majd, mintha villám csapott volna belé; a szeretet rezgésévé válsz,s ez a rezgés oly magasan áll fölötte az emberi mércével mért szeretetnek, hogy a föld egyetlen nyelvében sem találsz elég erős szavakat lefestésére. "
/Ruby Nelson/

Súlyos válságainkban, fáradhatatlan kitartásunkban, olyan céljainkban, melyek esetében a mások segítsége szóba sem jöhet, angyalok vannak jelen.
/Ralph Waldo Emerson/

A karma lényege, hogy alakulj át, éld úgy az életed, hogy tökéletesedj általa.

Legyél a fény, amelyik megszünteti valaki más borús reménytelenségét is!
Legyél a szikra, mely tüzet gyújt a szívekben.
Legyél a melegség, mely védelmet nyújt.
Legyél a szeretet mely átölel.
Szeress, hogy otthonra találj.
Szeress, hogy vissza találj.

Kezedet nyugtasd csendben szívemen,

Szemedet hunyd le, álmodj, Kedvesem!

Érezd, hogy most már lelkünk összeér,

Csillagok ívén szállunk, Te meg én!

Odakint illatfelhőt hord a szél,

A Hold is hinti fényét szerteszét.

Dallal hívja a párját egy kismadár,

felszáll az égre, s lelkünk véle száll.

Ó az éj, a bársonyfényű éj,

Tücsökzenétől zendül már a rét,

Ó az éj, az álmunk, jaj de mély,

Libben a lelkünk, s végre hazatér.

/Fekete-Kiss Sándor/