Bizonyára sokszor előfordul Veled is, hogy rossz kedved kerekedik, mert eszedbe jut egy adott szituációban valami rossz emlék. Van egy blokkod, vagy lock-od ami bekapcsolja a berögzült programot. Azt sem tudod, már miért van pocsék kedved. Bántasz olyanokat, akik kedvesek számodra. De mivel ők vannak legközelebb hozzád, villámhárítónak használod őket. Úgy érzed muszáj kiadni a feszültséget, mert szétrobbansz…ez rendben is van, ha tudod hogyan is működsz és ők hogyan működnek.
Velem is megtörténik, mostanság gyakorta. Nekem sokat segít a kommunikáció, elsősorban a beszéd. Feltéve, ha ki merem mondani, vagy ki tudom mondani mi nyomaszt. Régebben nem ment, de most van egy csodálatos társam, aki meghallgat és tanít. Ami a lelkem/szívem bántja, neki elmondhatom, már nem kell félnem a negatív reakciótól egy ilyen esetben. Kíváncsi rám, törődik velem és tanít, tanít, tanít. Tükröt mutat az Életről, önmagamról.

Marcus Aurelius így írt a Rossz érzések ellenszere című művében:

„Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre a még nem létezőt, s ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen?

A választ magad előtt is szégyellni fogod - sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett –, ugyan ki akadályozhatná meg, hogy hibás felfogásodat magad orvosold?

Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád - neked csak járnod kell rajta.”

Egyik kedvenc történetem Wass Alberttől:



"Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniök kell.


A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.


De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak. De akkor a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről...


Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.


Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.
A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretet és a békességet.


Te minderről semmit sem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted, és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő.
A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából, és jóságosan mosolyog.


Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonozod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt, és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon: csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok tisztásán jártál, kedvesem."

Az utazás

A pályaudvar megtelt. Nyüzsögtek az érkező és indulásra kész emberek. Mindenki sietett valahová. A váróterem még így is hűvös volt; pedig a nyári színekbe öltözött alakok igazán barátságos világot teremthettek volna. Valahogy nem éreztem, hogy bárki is jelen van ebben a pillanatban.

Alapvetően kellemes idő volt, mégis fáztam pedig a nyár utolsó mély sóhajtása még éreztette hatását.
Titokban féltem, hogy nem látom meg időben, melyik vágányról indul a vonatunk. Még tíz perc volt hátra az indulásig.
-Vajon melyikről fog indulni a vonat és mennyi időnk lesz, hogy oda is érjünk az adott peronra? Mikor írják már ki a számot??? – kérdeztük magunkban és egymástól.
A percek fénysebességgel követték egymást. Köröttünk viszont minden olyan lassúnak tűnt. Megállt az idő „odakint”. Még öt perc. Félve néztünk az induló vonatok táblájára s az bambán és üresen nézett vissza ránk. Most már intézkedni kell, nem lesz elég időnk, ha a legutolsó vágányról indul! Le fogjuk késni a vonatot! – rohant át egy kósza és rossz gondolat a fejemben.

- Hát kérjünk segítséget Tőlük… hogy írják ki a vágányszámot! – ugrottunk fel, hirtelen egyszerre.
Elmosolyodtunk mindketten; hűha csak jól fogalmazzunk, nincs sok időnk javítani!
- „Angyalkák, kérjük, hogy a vonatunk mellé kerüljön végre fel most a peron száma!”- súgtuk közösen.
A varázsigét elrebegtük, vártuk a csodát és hiszed vagy sem, de a kérés végén, azonnal mozgásba lendült a kiejlző és kisvártatva a mi vonatunk mellé is felkerült a bűvös szám: 1.

Szinte ugráltunk örömünkben, hogy nem kell a nehéz csomagokkal lépcsőkön tornázni, elég lesz pár lépést tennünk előre, a várva várt szerelvényig.

Amint elfoglaltuk a helyünket újabb kérés fogalmazódott meg bennünk. Kisebb tanakodás után leküzdöttük lelkiismeretünket miszerint egy kérés elég mára…és kértük, hogy a velünk szemben lévő két szék üres maradjon amíg megérkezünk.
A vágyunk viszont máshogy hangzott el.
„Kérjük, hogy a vonat megállásáig, maradjon üres a két hely.”

Már éppen elindultunk, amikor egy fiatal pár helyet foglalt velünk szemben. Egymásra néztünk, majd becsuktam a szemem és újra kértem. Mire felocsúdtam, már hűlt helyük volt.
Ismét mosolyogtunk. De nem sokáig mert egy kis hiba becsúszott.
Menet közben egy helyen megálltunk. Így a kérésünknek megfelelően, az adott állomáson útitársakat kaptunk.
Lehangolódtunk.
Aztán felidéztük, mi is történt, mit rontottunk el.
Megállás vagy végállomás, sajnos nem egy és ugyan az!

Egy szó és máris átíródik a történelem, legyen az egyetemes, vagy saját.

Csalódottságunkat feledtette velünk az a tény, hogy a fiatal nő és férfi, akik velünk utaztak hasonló nézeteket vallottak magukénak. Szívünket melengető érzés volt látni bimbózó szerelemük szárnypróbálgatásait.

Konklúzió:
Jegyezzük meg, hogy a szavaknak hatalmas ereje van. Kimondva vagy kimondatlanul, esetleg leírva – hihetetlen erővel képesek alakítani az eseményeket. Gondolkozz, mielőtt beszélsz!
Használd a jót s jól elvét!
Szívből beszélj mindenkivel és végre megtisztul a világ. Lent és fent, bent és kint egyaránt!
Angyali élményeket!!!

Olyan, mint a párnából kiszabadult tollpihe. Légies és tiszta. Csiklandoz és simogat.

Oda száll ahová a szél és a vágy repíti. Ha kéred hozzád siet, ha érzi hiányzik szárnyra kap, hogy mielőbb veled lehessen.

Önzetlenül szeret és szeretve tisztel. Téged és a kívánságaid.

Veled lehet amikor csak akarod. Önmagában ez is csodás érzés. S.K. Nepthys

Hogy segítsen, szeretettel kell kérned hiszen helyetted nem dönthet és nem avatkozhat be az életedbe.

Ha veled jár, őrzi lépteid, figyeli szíved ritmusát, megöleli a lelked és jókedvre derít. Fényt sugároz ha félsz, letörli könnyeid, fényével tisztára mos és utat mutat mindig.

Sosem vagy egyedül; mostantól. Te is tudod!

Az Angyalok a Teremtő küldöttei, kik üzenetet hoznak-visznek; segítenek és utat mutatnak. Ha Velük dolgzunk a Nap is beragyogja életünket.

S, hogy mi a kezdet vagy a bizonyíték?

Mindenkinél más. De egy bizonyos: az a fura bizsergető érzés itt belül a szívemben minden mástól különbözik ha a közelünkben vannak; és ha még bele is borzongok kicsit és libabőrös leszek, már mosolyra szalad a szám, mert tudom, hogy Megjöttek, itt vannak újra!



Angyali invokáció:

"Egybeolvasztom egész valómat, elmémet, érzelmeimet, testemet és lelkemet az Angyalok társaságában"