Bizonyára sokszor előfordul Veled is, hogy rossz kedved kerekedik, mert eszedbe jut egy adott szituációban valami rossz emlék. Van egy blokkod, vagy lock-od ami bekapcsolja a berögzült programot. Azt sem tudod, már miért van pocsék kedved. Bántasz olyanokat, akik kedvesek számodra. De mivel ők vannak legközelebb hozzád, villámhárítónak használod őket. Úgy érzed muszáj kiadni a feszültséget, mert szétrobbansz…ez rendben is van, ha tudod hogyan is működsz és ők hogyan működnek.
Velem is megtörténik, mostanság gyakorta. Nekem sokat segít a kommunikáció, elsősorban a beszéd. Feltéve, ha ki merem mondani, vagy ki tudom mondani mi nyomaszt. Régebben nem ment, de most van egy csodálatos társam, aki meghallgat és tanít. Ami a lelkem/szívem bántja, neki elmondhatom, már nem kell félnem a negatív reakciótól egy ilyen esetben. Kíváncsi rám, törődik velem és tanít, tanít, tanít. Tükröt mutat az Életről, önmagamról.

Marcus Aurelius így írt a Rossz érzések ellenszere című művében:

„Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre a még nem létezőt, s ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen?

A választ magad előtt is szégyellni fogod - sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett –, ugyan ki akadályozhatná meg, hogy hibás felfogásodat magad orvosold?

Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád - neked csak járnod kell rajta.”

Egyik kedvenc történetem Wass Alberttől:



"Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniök kell.


A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.


De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak. De akkor a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről...


Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.


Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.
A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretet és a békességet.


Te minderről semmit sem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted, és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő.
A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából, és jóságosan mosolyog.


Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonozod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt, és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon: csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok tisztásán jártál, kedvesem."