Súlyos válságainkban, fáradhatatlan kitartásunkban, olyan céljainkban, melyek esetében a mások segítsége szóba sem jöhet, angyalok vannak jelen.
/Ralph Waldo Emerson/

A karma lényege, hogy alakulj át, éld úgy az életed, hogy tökéletesedj általa.

Legyél a fény, amelyik megszünteti valaki más borús reménytelenségét is!
Legyél a szikra, mely tüzet gyújt a szívekben.
Legyél a melegség, mely védelmet nyújt.
Legyél a szeretet mely átölel.
Szeress, hogy otthonra találj.
Szeress, hogy vissza találj.

Kezedet nyugtasd csendben szívemen,

Szemedet hunyd le, álmodj, Kedvesem!

Érezd, hogy most már lelkünk összeér,

Csillagok ívén szállunk, Te meg én!

Odakint illatfelhőt hord a szél,

A Hold is hinti fényét szerteszét.

Dallal hívja a párját egy kismadár,

felszáll az égre, s lelkünk véle száll.

Ó az éj, a bársonyfényű éj,

Tücsökzenétől zendül már a rét,

Ó az éj, az álmunk, jaj de mély,

Libben a lelkünk, s végre hazatér.

/Fekete-Kiss Sándor/

Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (...)
Tisztálkodjál belülről és kívülről.
Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.
Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel.
Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek!
Az ünnep a különbözés.
Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.
/Márai Sándor/

Csak arra gondolj mindig, hogy ami van, Isten rendelése, és ahol nincs szeretet, oda te vigyél szeretetet, s akkor azt onnan vissza is fogod kapni
- San Juan de la Cruz (Levél Maria de la Encarnaciónak)

Aki Istenhez igyekszik, álljon készen arra, hogy mindenről képes legyen lemondani.

Égi zene illatosítja az szellőt: lelked kiadta hívó szavát.

A felhők az angyalok hordozói, a csillagok az utak, a szemek a válaszkeresők.

"- Ez az út nem vezet sehová! - felelte felháborodva.
- Ilyen nincs is, hogy ne vezetne egy út sehová! - nézett rá elkerekedő szemekkel a másik. -Na meg ha nem vezet semerre sem, akkor miért állsz éppen ezen az úton, hmm? Te mondod mindig, hogy akármilyen keskeny is, veszélyes is mégiscsak jó járni rajta. Hiszen szereted próbálgatni mikor szédülsz bele a mélységbe, vagy mikor repülsz éppen a magas hegyek csúcsáig. Nézegeted mi nő körötted, látod az idő múlását és újulását. Ülj már le kicsit és nézz körül, nézz magadra, magadba. Tudod, ne csak nézz, láss is. Lassíts, hova rohansz ha ez az út sehova nem vezet? Akkor meg minek rohanni ha sehova sem mégy igazán?"

A szeretet az egyetlen dolog, amit megsokszorozódik, ha az ember pazarlón bánik vele.

Hidd el, mit a szívünk csak remélt

Hidd el, s velem álmodni ne félj

Mondd el, mondd mit érzel,

S ha a szó majd elapad,

Úgyis minden rezdülésed

Mint a szél simogat.

Engedd hát közelebb a szíved,

Elviszlek oda ahol élni kell a csodát.

Hallgatni veled, ennyit kérek!

És még egy percet, amíg átölelsz ne várj!

Engedd hát közelebb a szíved,

Engedd, hogy halljak minden szívdobbanást.

Csak néhány pillanat hát élvezd,

Hisz holnap rohan majd az életünk tovább

Így jó, értünk kelt fel ma a nap

Így szép, lelkünk rab s mégis szabad

Nem várt béke száll majd vállunkra tudom.

S hogy mire vágyom igazán most, csakis azt... akarom.

/Egy kóbor dalszöveg/

...az élet rövid, a világegyetem közömbösen rideg, apróságokon nem akadok fenn. Én úgy vagyok vele, hogy megértek mindenkit, aki bármilyen módon is, de a lehető legtöbb meleget szeretné összegyűjteni magának benne...

/bcyke/

Mindennek az előnye egyben a hátránya is.
/saját mottóm:-D/

"Saját magad és tudatosságod fölött őrködve, meggyújtod azt a lángot, amely felé gyermekeid igyekezni fognak. A fény, amelyet teremtesz, soha nem alszik el. Megmarad egy örök tartományban, hogy elérhető legyen gyermekeid számára egész életükben."

"Azok dicséretét zengem, akiknek a szíve elfogadja az egyetemes rendet, amelyről csak úgy tűnik, mintha kaotikus és örökké változó lenne. Valójában minden a legapróbb részlet is megtervezett, hogy tökéletesen működjön. Az univerzum tánca az energia örvénylésének és áramlásának soha véget nem érő, boldog ünnepe - magának az életnek a dicsőítése. Csatlakozz ehhez a tánchoz, kedvesem, és élvezd életed történetének rendkívüli hullámait. Ne félj a változásnak vagy veszteségnek tűnő történésektől! Ez csak a közted és a szeretteid közötti energiakapcsolat átmeneti állapota. Fogadd ezt annak bizonyítékaként, hogy élsz! Fogadd legmélyebb érzelmeidet valódi emberi lényeged jeleként!"

Nemrég még hallottam a nevetésed. Titkon, lopva figyeltem a mosolyod.
Voltál őszinte, félénk, vadóc. Kedélyed hullámzott, mint a viharos tenger.

Nemrég kerestem a tekinteted. Féltél a szemembe nézni. Remélted, elbújhatsz előlem. Bíztál, hogy titkaid sosem fedezem fel. Tévedtél, s én is tévedtem.

Arcod nyitott könyv volt. Beszéded hallgatag, szerény. Személyed harsány és vad.

Tudom, hogy észrevettél, ugyanúgy amint én téged.

Egyszer azt mondtad, olyan akarsz lenni, mint én.
Egyszer azt mondtam, olyan, vagy mint én voltam.

Nem értettél és én nem akartam, hogy megértsd, miért vagyok.

Nem akartam, hogy ráérezz, miért találkozom veled egyre gyakrabban a véletlen folytán.
Nem akartam, mert te is tudtad véletlen nem létezik.

Ma már tudom, hogy féltél tőlem. Féltél, hogy valamit mondani akarok.
Én pedig féltem mondani. Féltél „tőle” és önmagadtól is.

Ma már tudom, hogy el kellett volna mondanom.
Már nem tudom meg, figyeltél-e volna rám.
Nem tudom felfogtad volna-e szavam!?

Csak azt tudom: Fiatal voltál és az is maradtál.

Csak azt tudom, most már vigyáznak rád örökké.
Azt tudom, hogy tovább jutsz utadon.
Tudom, hogy nincs többé fájdalom.

Amikor megszólal a zene, a külvilág kapuja egy időre bezárul.
Fájdalmasan, lassan elcsendesül minden. Meghalok egy pillanatra és elveszek az örökkévalóság ölelésében.
A lélegzet az, ami vezet.
Egyre magasabbra és mélyebbre is egyszerre. Elmélyedek lelkem tengerében s a hatalmukba kerítő érzések az égig repítenek. Furcsa kettősség jár át.
Kettészakadok. Érzem, ahogy a csontjaim, izmaim, inaim roppannak, megszakadnak, sajognak. Húz egy világ lefelé. Igen, érzem, hogy létezem, érzem, ahogy a világom minden része él, sajog, feszít, súlyt helyez rám, lüktet. Majd ahogy új levegő érkezik és telít, lelkem minden része az égig próbál emelni.

Micsoda kettősség ez, miféle világ? Lelkem, testem börtönében pihen és várja a szabadulást. Mindent megtesz, hogy a húst, a csontot a milliónyi alkotót jóra bírja, fáradhatatlanul tanít, és néha jobban fáj, mint ezernyi seb a testen. Mégis olyan csodás oly ragyogó, hogy a Nap sápadtan bújik el mögötte. Megannyi csillag és az összes létező fénye is kevés ahhoz, hogy ilyen fényességet szüljön. Egy illat, egy hang, egy mozdulat, egy érintés micsoda magasságokba képes emelni a tehetetlen testet, ha a lélek szárnyalni kész!
És a Lélek mindig kész felemelkedni. Felemel. Felemel bármit! Legyen az bármilyen súlyú is. Számára semmi nem lehetetlen.

Lélegzet…inkább Lélek-zet. Újabbra van szüksége, szükségem. Behunyom a szemem. Ismerős tájra repítenek az emlékek.
Ott ülök velük együtt a kedvenc sziklám tetején. A távolban bölcs hegyek peckesen húzzák ki magukat és kémlelnek messziről, vajon látjuk –e királyi méltóságukat?
Balra kristálytiszta vizű tó nyúlik el lustán. Fejét megtámasztja a hegység kapuját őrző két hatalmas sziklatömb. A közelben hulló levelek kergetőznek. A fákon egy-egy apró madár keresi a vacsoráját. Csend honol mindenütt.
Jelen vagyok. Velük vagyok. Egy vagyok.

Szinte hallani lehet, ahogy a levelek halkan elköszönnek egymástól s az otthont, életet adó fától. Utolsó útjukra készülnek, majd egy hirtelen pillanatban alávetik magukat a mélységbe. Útjuk során ringatóznak, nevetnek, játszanak a széllel, a madarakkal. Az ősz vibráló színeibe öltöztetik a tájat. A fa könnyei ők. Gyógyító esőként terítik a talajt. Új élet születik általuk.

A hűvös, lágy szellő megborzolja a hajam. Kinyitom a szemem és egy barna pillangót észlelek. Mozgása egyedivé és meghatározhatóvá teszi. Szemem sarkából követem, de amilyen hamar érkezett, olyan hirtelen el is tűnik s a hulló falevelek között már szem elől is tévesztem. Mint ahogy nem látom már kedvenceimet sem. Dolgukra tértek, de tudom, hogy velem vannak.

A lemenő napot keresem, de hiába. Ma nem várta meg, hogy csodálhassam amint a hegy tetején alámerül a végtelenbe. Itt sötétséget és csendességet hagy maga után, máshol pedig gyönyörködnek néhány pillanat múlva ébredező erejében.

Távolodását érzem a bőrömön. Hűvös lett. Szomorú szívvel nyugtázom, hogy ideje leereszkedni a szikláról és átvágni az ösvényen mielőtt korom sötét nem lesz.
Óvatosan, apró léptekkel haladok. Magas a szikla mégsem félek.
Itt sosem kerít hatalmába a félelem.
Tudom, hogy Gil és ezernyi apró jótevőm, vigyázza minden mozdulatom.

Amint biztonságban megérkezem, még megállok a totem fánál és megköszönöm, hogy intve figyelmezteti az ide látogatókat: micsoda erők járnak erre mostanában. Megkérem, hogy vigyázza a kedvenceimet, s ő nyugtázó bólintással indít utamra. Tudom, hogy sietnem kell.

Egy angyalnak nincs neve.
De bármely órában előfordulhat, hogy a te nevedet viseli.

/Albrecht Goes/

Ne állj zokogva síromnál,nem vagyok ott.
Nem alszom.
De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.
Én vagyok a gyémántcsillogás a havon.
Én vagyok a napfény az érett gabonán.
Én vagyok a szelíd őszi eső.
Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,
ott vagyok minden hangban veled,
a csendesen köröző madár szavában,
de én vagyok a csillag is, mely rád süt az éjszakában.
Ne állj hát zokogva síromnál,nem vagyok ott. Nem haltam meg.

Hiába keríti kőfal, hiába zátja lakat,
Az ártatlannak a börtön békés remetelak.
Szabad vagyok szeretni s a lelkem is szabad,
Ily szabadon nem él más, csak mennyben az angyal had.
/Richard Lovelace/

Sokan voltunk. A tömegben alig észrevehetően rajzolódott ki alakja. Ezer közül is őt választottam volna, ha engedik.

Eltelt úgy jó másfél óra mire sorra kerültem. Ott állt előttem teljes életnagyságban egyszerű emberi formájában; mégis úgy éreztem van valami különleges benne, ami húz felé.
Miközben a gondolataim cikáztak egymásra néztünk, fürkésztük a másik tekintetét majd illedelmesen meghajoltunk.
A táncos évek adta rutin sem oldotta a feszültségem, hirtelen nem is tudtam mit tegyek, mit kell és illik tennem.

Mintha olvasott volna a gondolataimban. Finoman megfogta a kezem.
Óvatosan közelebb húzott magához. Most vettem csak észre hogy közel másfél méterre álltunk egymástól. Tekintetünk egy pillanatra sem vált el.

Kétszer is tánctartásra szólított fel a vezetőnk, de mi csak fogtuk egymás kezét és mosolyogva néztük a másikat.
A zene elindult és a lábaink helyett a lelkeink keltek útra.
Izgalomba jöttem az érzéstől, ami magával ragadott. Hevesen kalimpált a szívem pedig még mindig egy helyben álltunk.
A koreográfus erőteljes felszólítására sem zökkentett ki minket az ámulatból.
- Gyere velem – ragadta meg a karom és egy határozott mozdulattal kimozdított a helyemről majd a táncteremből.
Kéz a kézben átrohantunk a folyosón, ki az épületből.
- Hová megyünk? –kérdeztem kicsit riadtan.
- Oda-mutatott egy, a közelben árválkodó dombra.
Átszaladt a fejemben, hogy ebben a cipőben oda, képtelen leszek felfutni – de eszmefuttatásom nem fejezhettem be, mert abban a pillanatban felkapott és rohant felfelé a dombtetőre.
Két dolog lepett meg. Az egyik, hogy életemben először nem tiltakozom az ellen, hogy valaki az ölébe kap, a másik pedig, hogy egy cseppet sem látszódott rajta, hogy súlyos teherrel a karjában kaptatott fel egy nem éppen apró dombra.

Filozofálásra ismét nem hagyott időt.
Puhán letett a fűre, és leült velem szembe.
Egy árva szó sem hagyta el a szánkat, ismét elmerültünk egymás tekintetében.
Eltelt úgy tíz perc mikor megszólalt.
- Átölelhetlek?
Bátortalanul bólintottam mire gyengéden, védelmezőn átölelt. Éreztem, ahogy ver a szíve és ő érezte, ahogy az enyém hevesen dobog.
- Szoríts magadhoz és ne engedj el! – kérte vágyakozva és olyan tekintettel nézett rám, mint egy bújós kiscica, aki oltalmazásra vár.

Nem értettem mi történik, de nem is akartam tudni, mindketten átadtuk magunkat a pillanatnak és engedtük, hogy az érzések jöjjenek-menjenek.
Tér és idő megszűnt köröttünk. A szél kacéran cirógatta a bőrünket. Egy-egy erősebb fuvallat ki is billentett az üldögélésből, ilyenkor gyorsan kaptunk a másik után és még szorosabban öleltük egymást.

Elidőztünk a pillanatban.

Egyszer csak lazulni kezdett az ölelés. Visszazuhantam a valóságba.
Már meg sem lepett, hogy nem hagy időt realizálni a történéseket.
Lehunyta szemét és két puha kezével megérintette az arcom. Zavarba jöttem. Nyitott szemmel figyeltem minden rezdülését.
Rám nézett. Tekintetünk találkozott. Újra láthattam a mélységet a szemében és még mindig nem tudtam eldönteni milyen színű a szeme.
-Angyalka vagy! – jelentette ki határozottan.
Elmosolyodtam, de éreztem, ez a mosoly inkább fájdalmas, mint boldog.

Háttal nekem, bevackolta magát az ölembe. Megfogta a kezem és a szívén megpihentette a mozdulatot.
Megszólalt újra:
„Ha álmaid játszanak, veled Meglátod őt és rabul ejt a vágy”
Széles mosolyra váltott és határozottan a szemembe nézett. Két karját immár a nyakam köré fonta.
Elmosolyodtam és megcirógattam az arcát; felszabadult kezeimmel.
Nagyot sóhajtva lehunyta szemeit és hagyta, hogy lágyan megsimogassam.

Feszülten kutattam gondolatai után – vajon mit szeret, mit szeretne, mi esne most jól neki. Aztán láttam amint elengednek arcizmai. Határozottan lassult a légzése. Az álomvilág kapujában táncolt.
Hagytam, hogy az érzéseim vezéreljék a mozdulataimat, ez sokkal természetesebben hatott minden eddigi cselekvésemnél.
Miközben az utolsó nyári napsugarak segítségével cirógattam fáradt arcát, ő gyermeki nyugalommal elszenderült.
Nem lüktetett már az én fejemben sem kérdések hada, nem érdekelt ki ő, honnan jött. Nem érdekelt ki vagyok én, hova tartok. Együtt voltunk, egy boldog tiszta feltételektől mentes szeretet felhőben. Miénk volt a pillanat.

Hogy meddig tartott a révület nem tudom, s hogy mi térített magamhoz arra sem találtam a választ. Talán én is elpilledtem egy kicsit. Talán a lelassult, elnyújtott érintés hatása volt, de újra visszatért a valóságba.
Hálásan felnézett és annyit mondott – Tündér vagy, köszönöm!
Semmit nem tudtam mondani csak mosolyogtam tovább.
Átölelte a derekam, majd kezét a kezemben nyugtatva az arcomhoz ért. Szemeink nem tudták elengedni egymást. Karjaink pedig nem akarták.
- Vissza kell mennünk – törtem meg végül az idilli hangulatot.
- Tudom. – nyugtázta miközben egy puszit lehelt a homlokomra.

"Értsd meg, ha angyalok súgnak, érezd, ahogy frissít a víz!
Leszek én majd az alkonyi árnyék, minden vágyam, hozzád hív!
Én, a tűz, a véredben forrok én, csak szólj, és szállunk már tovább.
A csönd leszek, míg az éjfél zord egét, egy hulló csillag vágja át."

Elgondolkodtam kicsoda is ő. Aztán meg azon kicsoda ő nekem. Majd végül azon, én ki vagyok neki?
Csak arra jutottam, hogy valami egészen különleges világ tárul elém amikor a szemébe nézek.
Ismerős méghozzá nagyon-nagyon ismerős.
Hasonlít rám. Már ezt a közhelyet is ellőttem. Persze hogy hasonlít…önmagam látom a tekintetében. Az ő szeme, az ő tekintete, mégis az én életem látom. Miért van ez így?
Vajon ő hogy lát engem? Hogy látja a világot amely körbe vesz, amely őt is átöleli?

Soha nem akartam más szemével kémlelni a világot. Most mégis ,ha egy jótündér megkérdezné mi volna három kívánságom, mindre rávágnám, hogy az Ő szemével látni egy kicsit. Ez az, mire áhítozom!

Látni akarok az ő szemével. Mert látni vágyom a tündéri Vircinát, az ő Vircináját!

Aztán itt belül valami furcsa érzés tölt el. Jól csak a szíveddel látsz.
Mosolyra szalad a szám. Értem már azt hiszem!

Látni akartam az ő szemével. Látni akartam az ő Vircináját. Mert Ő látaj az én Gilemet. Féltékeny vagyok? Igen, azt hiszem.

Aztán a szívembe hasítot a felismerés, hogy de hiszen látom is a tündérkéjét. A szívemmel.
Mert jól csak a szívével lát az ember, ami a szívnek igazán fontos az a szemnek láthatatlan!
Igen, látom a kis tündérkét itt belül. Azaz pontosabban érzem ha itt van. Valami különös hangulatot teremt jelenlétével. Bizsereg és megváltozik a levegő illata. A légzés valahogy könnyebb lesz, a hely tisztább. Igen, ez az ami mindenki számára érezhető.

Aztán a mozdulatait figyeltem. Lassú, megfontolt mozgások. Igazi bölcs féle. Majd ahogy hirtelen rám nézett, tekintetében egy bolondos öreg mackó született. Igen, tudom már Oszvald a morgós lápi medve, neki van hasonlóan nagy és erős keze! Ezek az ő mozdulatai is lehetnének. Persze, Oszvald nem ennyire kifinomult lélek.
Igen, ő most egy olyan hatalmas nagy bundájú maci akihez a gyermekek - bájos mosollyal az arcukon - bújnának. Akinek óvó és szerető karjai sosem fáradnak el...

It’s time for peace on Earth

I dreamed of rain on my hands

I walk my way every day

It’s so beautiful to smile with you

It’s time to go,

It’s time to hear the rain, yeah You can do that

A new way comes to us

Only if you want you can ignore it

TAYATA OM GATE GATE PARAGATE PARASAMGATE BODHI SOHA

I wanna fly

I wanna dream

To cross like a star all the universe

I wanna live

I wanna feel

Feel it deep inside every night

"Emlékszem arra a kopottas padra, az árnyas fák alatt ültél,

Mint egy angyal, olyan ártatlannak és szárnyaszegettnek tűntél,

Emlékszem szavadra, és amikor megfogtad kezem,

Bizsergető érzés járta át testem, tudtam, ez lesz a végzetem."

Együtt mosolyogni...mindig erre vágytam, s íme, mára teljesült egy álmom!

Boldogságunk útján találhatunk rá a tanulnivalóra, amelynek kedvéért ezt a létidöt választottuk.

Olyan jó szeretni és örömet szerezni Mindnekinek! Köszönöm, hogy az életem részei vagytok! Namaste!

Angyalokkal álmodtam az éjjel
Bíborszínben pompáztak a fények.
Nem féltem, hisz ott voltál épp velem,
Vágylepellel szőtted át a szívem.

Angyalokkal kacarásztam éjjel
Gyönyörtóban lubickolt a lelkem.
Hozzámbújtál édes nevetéssel,
Szárnyaiddal körbefontad testem.

Angyalokkal táncoltam az éjjel
Gyertyafények szikráztak az égen.
Halk muzsika ringatott el csendben,
Angyalcsókkal ébresztett a reggel…

/Ati/

A felhők az angyalok hordozói, a csillagok az utak, a szemek a válaszkeresők.

Szeretni azért, hogy bennünket szeressenek, emberi, de szeretni azért, hogy szeressünk, angyali.
- Alphonse de Lamartine

A félelem kopogtat az ajtón, a bizalom kinyitja - és senki sincs ott.

Mikor egy év eltelik, az ember életéből gyakorta végez számadást. Mérleget készít mi az, amit elért és mi az, amit talán hiányként él meg, no és ennek a hiányérzésnek hol rejtőzik a gyökere.
Ma mégis a javaimnak adok hálát, mert azt mondom, mindenem, amire szükségem, igényem van már az enyém.
Hiszen van egy szerető családom, anyukám, apukám. Igazán nagyszerű barátaim vannak, akik lelki társaim, akikre számíthatok bármikor, bármiben. Egészséges vagyok, van hova haza menni, van hol álomra hajtani a fejem. Ruházkodom, étkezem és sportolok. A lelkemben és a szívemben is helyén van minden. Érzek. Teszem ezt minden pillanatban minden sejtemmel. S azt hiszem szeretek is, úgy Isten igazán.

Végre nem csak születésnapomon hallom, hogy Isten éltessen, szeretünk, szeretlek, hiányzol, jó veled – s én nem csak a szokott alkalmakkor mondom, érzem és hiszem ugyan ezeket és még sok minden mást isJ.
Jó úgy ébredni, hogy az ember tudja –szeretve van és szerethet. Jó úgy álomba szenderülni, hogy tudja – várják reggel és ő is várja a többieket.
Jó a mai rohanásban lelassulni kicsit, engedni a pillanatnak, megengedni önmagunkak megélni, átérezni a pillanat szentségét.

Amikor a Nap már nyugovóra tér, az utcák, házak fényei ragyognak apró csillagokként.
Fényességük elűzi a fény természetes hatását. Nincs időnk egymásra, önmagunkra. Nincs lehetőségünk lelassítani. Én nem szeretem a mesterséges fényt. Az otthonom szent hely a lelkem és a testem számára. Az éjszakák-nappalok váltakozását és ritmusosságát meghagyom kívül és belül. Otthon lecsendesedem. Mécseseket gyújtok. Lecsendesít.

A tűz a meleg, a védelem forrását jelképezte és jelképezi ma is. Megnyugvást, gyógyulást és összetartó erőt képvisel.
Nem csak a tudatnak kell a csendesség. A testnek, léleknek is.
A tűznek és meghittségnek Intimitása van. Nagyon mélyre ható. Nem tudsz nem figyelni a párodra, önmagadra. A nő jelképezi a család összetartó erejét. A nőben rejlő tűz fogja össze a családot…
De vajon milyen az a tűz melyet elektromosság táplál? Hiszen a nap végén javarészt tévét néznek az emberek, gyenge elektromos energiát…”amely minden szempontból gyenge!
Elnyeli az időt, teret, csendet és azt éberség nélküli passzivitásba ringat. „-John Kabat Zinn idézete e sor.

Boldog vagyok, hogy az otthonom, a kapcsolataim az eredendő tűz energiáját hordozzák minden manipulációtól mentesen, tisztán. Jó szeretni és szeretve lenni az év minden napján, annak minden pillanatában. Egyszerűen jó létezni és a pillanat részévé válni.

Most, ó lélek, te minden teremtménynek legszebbike, ki sóvárogva vágysz megtudni, hol lakozik Szeretted, hogy felkeresd Őt és egyesülj Vele, ím eláruljuk neked: te magad vagy az Ő lakozóhelye…Titkos kamrája, rejteke.
- San Juan de la Cruz

Álmomban jött egy úr valamikor, nagy szakálla volt,
Nem szólt semmit, a hátamra pedig, szárnyakat csatolt,
Rögtön tudtam hogy eljött az idő, itt az alkalom,
Csak azt nem árulta el senki nekem, hogy mi a feladatom,
Hát angyal lettem én aki megteszi, amit lehet,
De főállásban így is a kedvesed...

Hozzád szálltam s a földszinti lakó, megijedt nagyon
Csak azt látta, hogy a lány a hatodikon, kilép az ablakon,
Fáztál kicsit az égen, ám a Hold elringatott
Felhőtakaró volt a paplanod...

Álmomban egy angyal voltam, s minden áldott hajnalon
Az égre írtam nagy betűkkel: SZERETLEK NAGYON!
Csak álmodtam hogy angyal voltam, csalóka álom nem vitás,
De éjjel-nappal, földön-égen, igaz ez a vallomás...

Együtt szálltunk a csillagok után, sok-sok éjszakán
Fentről gömb volt a Föld, rajta csupán csepp az óceán,
Folytatnám még a történetet, de nem tudom tovább,
Úgy ébredtem, hogy érzem a hajad, csillag-illatát.

Hisz itt ülsz velem az ágyon, simogatod az arcomat,
Így a befejezés titok maradt...

Álmomban egy angyal voltam, s minden áldott hajnalon
Az égre írtam nagy betűkkel: SZERETLEK NAGYON!

Csak álmodtam hogy angyal voltam, csalóka álom nem vitás,
De éjjel-nappal, földön-égen, igaz ez a vallomás...
Álmomban egy angyal voltam, s minden áldott hajnalon, az égre írtam nagy betűkkel SZERETLEK NAGYON!

Az igazság maga fogja minden úton-módon segíteni azt, aki elindult az igazságot megkeresni. . .
- Matri Vani

Csak arra a hangra figyelj, amely hangtalan.

Az ember mikrokozmosz, a makrokozmosz pontos mása. Mindazt, amit kivül érzékel, megtalálja önmagában is.

Lelkiismereted méri önzésed öszinteségét. Hallgasd figyelmesen.

Az óceánhoz hasonlóan az élet is hullámzik, s az árapály jelensége mozgatja. Időzítés kérdése minden, ha tehát felbukkan egy lehetőség, abban a pillanatban fejest kell ugranod bele. Minden, amit előkészületed érdekében tettél, el fog kísérni. Ha habozol vagy késlekedsz, akkor is biztosan feltűnik egy másik lehetőség, ahogyan a víz emelkedik és süllyed árapályok idején. Az óceánhoz hasonlóan az élet is tele van változatossággal és szépséggel. Élvezettel fedezd fel hát változó ritmusát, és hagyd, hogy elmossa kételyeidet.

Ne feledd, honnan jöttél, hová tartasz, és miért teremtetted a zürzavart, melynek közepében ülsz.

Olyan gond nincs, amely ne hozna kezében ajándékokat neked. A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaikra.

Boldogságunk útján találhatunk rá a tanulnivalóra, amelynek kedvéért ezt a létidöt választottuk.

A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz, mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik, igazán hálás legyél érte.

Már ne csak küzdeni kívánjunk, hanem győzni is szeressünk.

Csak, akik önnön teremtésük körén belül ülnek, azok élnek békében.

Ezen a világon minden, ami látható, az angyalok gondviselésére van bízva.
- Szent Ágoston

A gondolat energia. Így nincs nagyobb erő a szavakká vagy képekké formált gondolatoknál. A gyógyítás és az átlényegülés is ezen a spirituálisan átformált energián alapul.

A csodák nem a természetnek mondanak ellent, hanem csak annak, amit ma a természetről tudunk.
- Szent Ágoston

Ne törődj vele, mi történik körülötted, csak magadra figyelj. Ha egyensúlyba kerülsz, minden dolog fokozatosan alkalmazkodni kezd az életedhez, és a változások, amelyeket kértél, bekövetkeznek.

Súlyos válságainkban, fáradhatatlan kitartásunkban, olyan céljainkban, melyek esetében a mások segítsége szóba sem jöhet, angyalok vannak jelen.
- Ralph Waldo Emerson

“Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek”
/Babits Mihály/

Kísérletek igazolják, hogy a derűlátók egészségesebbek, boldogabbak és tovább élnek. Várd továbbra is a legjobbat az élettől, és megkapod, amit vártál.

"Csak arra gondolj mindig, hogy ami van, Isten rendelése, és ahol nincs szeretet, oda te vigyél szeretetet, s akkor azt onnan vissza is fogod kapni:"

- San Juan de la Cruz(Levél Maria de la Encarnaciónak)

A lélek szakadatlanul tanít, de soha nem ismétli önmagát.

Szűz Mária üzenete:
A hit fénye világítja meg utadat. Hit nélkül a jövő nagyon félelmetesnek tűnik. Ezért olyan lényeges, hogy minden szükséges lépést megtegyél annak érdekében, hogy elméd és szíved telve legyen hittel. Kérlek, ne add fel önmagadba és másokba vetett reményedet! Vigyázz, hogy a hit gyertyája mindig égjen lelkedben, hiszen már a remény sejtelme is megsemmisítheti a kétségbeesés sötétségét. Legyél a fény, amelyik megszünteti valaki más borús reménytelenségét is! Hiszen ha másokat erősebbé teszel, az nem csak téged, de az egész világot is erősíti.

"Az élet minősége attól függ hányan mosolyognak körülötted."

:-)

Nem kél olyan vágy benned, melyhez ne kelne erő is benned valóra váltani. Meglehet, hogy azért meg kell dolgoznod érte.

Magadat tanítani, lehet, hogy csak fokozatosan kell elkezdened. Ebben az esetben azonban a tudást ne könyvekből, hanem a személyes bölcsességed gazdag kincsestárából tanuld!Ne törődj vele, mi történik körülötted, csak magadra figyelj. Ha egyensúlyba kerülsz, minden dolog fokozatosan alkalmazkodni kezd az életedhez, és a változások, amelyeket kértél, bekövetkeznek.

Az érzelmek lekötik az energiát és elfoglalják a belső teret, megakadályozva, hogy elérjük a magasabb rezgési frekvenciákat, azaz hogy kapcsolatba kerüljünk a lelkünkkel és az Istenséggel. Ha megadjuk érzelmi testünknek azt a szeretetet és figyelmet, amire szüksége van, akkor megszabadulunk az érzelmek csapdájának szorításából. Így táncolva az érzelmekkel átalakítjuk és visszanyerjük energiájukat, hogy aztán újra felhasználva azokat tovább haladjunk az életben.

"Ha hű maradsz magadhoz, tudni fogod, hogyan élj."
/Johann Wolfgang Goethe/

Szabad az, aki megleli a helyes egyensúlyt; egyfelől képes felhasználni az anyagi világ kínálta bőséget és örül neki, másfelől egy pillanatig sem hiszi, hogy ettől függ az élete.

Ami előttünk és mögöttünk van, az mind semmiség ahhoz képest, ami bennünk van.

A barátság és az igaz szerelem, olyan mint a táguló horizont. Szárnyat ad a léleknek!

“A szerelem a legjobb muzsika az élet színpadán. Nélküle örökre dallamtalan lennél az emberiség hatalmas énekkarában."(Roque Schneider )

A szerelem nem elavult fogalom! A szerelem időtálló elv, amelynek a lényege az elmerülés egy másik emberi lényben megnyilvánuló isteniben. A szerelem játékosság is, a tavasz, a virágok és egy új élet előhírnöke. Ám nem kell párkapcsolatban élned ahhoz, hogy megidézd a szerelmet. Megnyilváníthatod saját magadnak is a nevetésen, a szépségnek való megadáson keresztül, s azzal, hogy megengeded magadnak a "fényűző" élvezeteket.

Beszélj keveset, szeress nagyon, adj oda mindent és menj fáradhatatlanul előre.

"Virágzás": Még csak most kezdtél neki a folyamatnak így hát légy türelmes a folyamattal és önmagaddal szemben!

Azért, hogy szabadon, boldogan élhess, fel kell áldoznod az unalmat. Nem mindig könnyü ez az áldozat.

"Minden ember, minden apró mozzanat életedbe úgy került, hogy magad vontad oda. Az pedig, hogy most mit kezdesz velük, rajtad áll."

Az életnek nem adhatsz több napot, de a napoknak adhatsz több életet.

Túl a szivárványon

Néha a Föld, mint egy párás dzsungel,

Szótlan fák közt zord eső szitál,

Lentről felnézek – s ott a fény!

Lebben a felhő, mint egy függöny nyílik,

És a felhőn túl – szép szivárvány;

Nézd, csak nézd az ablakból!

Oda látsz a Nap mögé;

Csak egy lépés, Lásd, az ég!

Távol – túl a szivárvány hét hídján;

Épp úgy, mint a mesékben áll;

Ott a csodatáj!

Távol – szivárvány fényén;

kéklő ég,Téged hív, álmodsz gyermekként,

Úgy, mint egykor rég!

Majd jön egy nap; a felhők futnak,

Megszépül a föld, s a télMajd elszáll!

A bánat csak egy citromcsepp,

A kéményfüst is táncot lejt,

S a fény úgy csábít!

Távol – hétszín szivárvány, énrám vár!

Ott, hol kékmadár szárnyán Csillog a fény, míg száll!

Ha eléri s zivárványt A sok kis madár; Én... miért nem? Mondd, miért?

A vágyak és a valóság némileg és néha nemileg is eltérnek egymástól, ha csak kicsiben is. /Zz/

"Nem azért szeretlek, aki vagy, hanem azért akivé válok, amikor Veled vagyok."

A lélek a legértékesebb részünk, mert képes az igazságot felfogni és szeretni.

Szeresd magad eléggé ahhoz, hogy nemet mondj, amikor mások igényt tartanak az idődre és az energiádra.
A szolgálat derűs vágya nagyszerű dolog. Ám különbség van aközött, hogy adsz magadból vagy feladod önmagad. Ha mások megsegítése közben fáradtságot, bűntudatot vagy megbántottságot érzel, valójában nem jelentesz segítséget, ugye? Mérgező energiákat fecskendezel a kapcsolatba, ami senkinek nem lehet hasznára. Lépj hátra, és vizsgáld újra a helyzetet! Amint tisztelni kezded a határaidat, mások is figyelembe veszik és elismerik azokat benned és önmagukban egyaránt. Ez tehát az egészséges viselkedés, amelyet másoknak is meg kell tanítanod.

"Tanulj meg mosolyogni. A mosolyban mágikus erő rejlik. Amíg az ember mosolyogni tud, addig képes a további harcra. És aki harcol, az győzhet is."
Marcus Aurelius

Hétvégén párterápiával foglalkoztam. Látva, érezve bizonyos hiányosságokat, ez a kis idézet jutott mára eszembe:

"Suttogj fülembe édes szavakat,
Izzítsd föl gondolataim,
Jöjj ide hozzám
Simogasd lelkem szerelmeddel,
Csak most az egyszer"

/Francis Bacon/

Egy nő szépségét a szemeiben ismered fel, mert ez a szíve kapuja, ahol a szeretet lakozik.

A csodák nem a természetnek mondanak ellent, hanem csak annak, amit ma a természetről tudunk.

Szent Ágoston

Az igazságnak több szintje van. Az az igazság, amely a tapasztalaton vagy a tudáson nyugszik, napról-napra változik. Az egyetemes igazság örök, és arról ismerszik meg, hogy összhangban van lelked emlékezetével.

A végső igazság az, hogy te Isten egy darabkája vagy, emberi testben. Örök Éned Isten személyes jelenlétének rád eső, egyéni része. A ráhangolódás arra, ahogyan igazában érzel, láncszem, amely összeköt Örök Éneddel. Kérj segítséget, hogy felismerd a vágyaidban és tapasztalataidban rejlő igazságot. Ez bámulatos öröm zsilipjeit nyitja meg.

Legtöbbünkben az igazságot a tagadás több rétege fedi, nagy és nehéz felszabadító munka árán lehet csak felszínre hozni. Kezdd azzal, hogy emlékezetedbe idézed egy sokkoló élményedet! Annak idején annyira megrázott, hogy igyekeztél erőnek erejével elkerülni ezt az érzést? Mit tettél? Ittál, dohányoztál, altatót vettél be, próbáltál másra gondolni vagy elfoglalni magad valamivel, csak hogy ne kelljen vele szembenézned? Ez mind eszköz arra, hogy tagadd a harag vagy félelem kiváltotta, erős érzéseidet.

Az a baj az effajta kísérlettel a fájdalom elkerülésére, hogy érzéseink nem külső dolgok, mint a tapasztalataink. Amikor elutasítod valamely érzésedet, önmagad egy részét Utasítod el. A felindulás ettől nem múlik el, hanem megmarad és felszín alatti áramlatokat gerjeszt, amelyek későbbi észrevételeidet igyekeznek úgy átalakítani, hogy ezáltal felhívják magukra a figyelmet. Az élményt nem érzéseid teszik kellemetlenné, azok csak válaszolnak rá, igyekezve megvédeni téged. Szerezd vissza éned elvesztegetett részeit, hogy boldog lehess! Míg kívül esnek azon, amit elfogadsz, sötétben vannak, nem képesek befogadni Isten tápláló fényét. Érzelmi energiád azonban olyan rezgést támaszt, amely feloldja a sötétséget; helyére szeretet és gyógyulás árad. Ez a rezgés eloszlatja az önkorlátozás auráját, amely a negatív viselkedés örökös megismétlésére késztetett.

Miután önmagadon sikerrel gyakoroltad, szinte természetesnek fogod tartani, hogy másokhoz fűződő kapcsolataidban is eljuss az igazság magasabb szintjére. Figyeld meg jól érzéseidet minden esemény során, legyen az bár még oly jelentéktelen is. Amikor például olyat teszel, amit nem akartál, megtagadod önmagadat? Az a személy, akinek a kedvéért ezt a feladatot elvállaltad, tudatosan vagy öntudatlanul, de ismeri az igazat. Miután tisztába hoztad önmagad előtt elképzeléseidet, ragadd meg az alkalmat, és közöld vele is megfelelő módon az igazságot. Bocsásd meg ezeket a gondolatokat magadnak, és lépj tovább!

A tagadás elszívja energiáidat. A következmény: fejfájás, gyomorgörcs, kimerülés, levertség, betegség, sérülés, vagy csak feltűnő ingerlékenység. Mit teszel, hogy ezek a tünetek elmúljanak? Nyugtatót szedsz? Vagy ráeszmélsz, hogy ezek az igazság hírnökei, és kutatni kezded jelentésüket? Miközben próbálod feldolgozni érzéseidet, talán visszariadsz a feladattól, mert a sötétség harcol létéért. Pedig ha továbbviszed a dolgot, és sikerül kitörnöd a bűvös körből, a fényhez hasonló Átalakító Energia tölt el, és az extázis hulláma után a szeretet hullámai árasztják el testedet.

Amikor elfogadod igazi vágyaidat - a jót csakúgy, mint a rosszat, az erőset csakúgy, mint a finomat -, megnöveled képességedet arra, hogy örömet érezz, feltétlen örömet, gyönyört, hálát és megbocsátást. Örök Éned és Isten intenzív energiáját nem viseli el a tested, míg sötétség honol benned. Átalakulásod lényege éppen az, hogy rálelj erre a sötétségre, elfogadd, amit megtagadtál, és szeretettel, fénnyel töltődj fel.

Légy nyitott ennek a testedben áramló energiának a befogadására, amely meghozza neked Isten személyes jelenlétét és Örök Énedet.

"Csak arra a hangra figyelj, mely hangtalan."

A lelket nem elégítheti ki más, mit az Örök szeretet.
Hadraniel hivatása az, hogy felébressze ennek a szeretetnek az emlékezetét bennünk. Szenvedélyesen átélve a három Felemelő Magatartás (szeretet, hála, odaadás) legyőzhetetlen gyógyító erővé válik.

Az angyalok legfőbb érzése Isten szeretete. Az embereken uralkodó érzés a félelem. Még ha rendesen boldognak és szeretettnek érzed is magad, a felszín alatt gyakran félelem rejtőzik. A félelem az élet kegyetlenségétől és szenvedéseitől acélnál erősebb rácsokból álló kalitkába zárja szívünket.

Kérd Hadranielt, ő segítsen neked abban, hogy ráeszmélj: mi az a félelem, amely meggátol abban, hogy befogadd a szeretetet. Ha kell, sírd ki jól magad az élet szenvedései miatt. Ha elég őszinték az érzéseid, szíved megnyílik. Az ilyen becses pillanatokban figyelj arra a szeretetre, amelyet Isten és isteni iránt táplálsz.

A szenvedés túloldalán mély, emésztő szeretet van. Ha van elég bátorság benned, és szenvedélyesen vágysz meglelni Istent, találkozhatsz az istenivel, s ekkor rajongássá lényegül át szenvedésed. Ennek egyik módja lehet az, hogy az átalakító energiának egy hulláma csap át testeden. Ez a magas hőfokú energia végighalad rajtad, felégetve mindazt, ami eltorlaszolja a szeretet áradatának útját. Ha mintegy elmerülsz ebbe az energiába, tested esetleg extatikus táncot jár, fejed és tested gyengéden jobbra-balra himbálódzik, csípőd ring vagy egész tested erős remegésbe jön. Úgy tetszhet, túlontúl sok az energia, nem tudsz vele mit kezdeni. Meg ne ijedj! Tudd meg: ez az energia jótevő!

Érzelmeidet, gondolataidat továbbra is összpontosítsd az egy igazra, és kérd, hogy színültig betöltsön a szeretet. Úgy védd ügyed, mintha az életed függne tőle. Nincs bőségesebb energiaforrás, mint a szeretet.

Meghitt, biztos helyen próbáld ki a düh, a félelem, a neheztelés hatalmát, és addig küzdd át magad rajtuk, míg át nem alakul szeretetté. Mihelyt megnyílik a szíved, megszabadulsz félelmeidtől, és felfedezed az önszeretet új, magasabb szintjét. Kapcsolataid meghökkentő mélységet nyernek. Szeretet árad majd feléd sokak szeméből-szívéből. Együttérzés tör föl lelkedből, amint igazán átérzed mindazoknak a vágyait, szívfájdalmát, epekedését, akikkel találkozol. Akkor ébredsz csak rá, milyen sok angyal jár ezen a Földön, és milyen nagy szükségünk van egymásra ahhoz, hogy hazataláljunk. Csak szeretet kell hozzá, semmi más.

"Szeretni azért, hogy bennünket szeressenek, emberi,de szeretni azért, hogy szeressünk, angyali."

Alphonse de Lamartine

Ahogy megtisztítottad belső világodat a gondolatoktól, cselekedetektől és szándékoktól, természetes, hogy tisztaságra törekszel külső világodban is. Ez fokozott érzékenységednek köszönhető, amely pont olyan valóságos, amilyennek tűnik. Levetkőzted a szükségtelen védekezés külső védőburkait, amelyek akadályozták lelki és szellemi éberségedet. Most már a felemelkedés útját járod, amely fokozott éberséget követel. Ezzel az éberséggel pedig a tisztátalanságok és durvaságok új szintjeire válsz érzékennyé. A tested megbízható szerkezet toleranciaszinted vizsgálatához. Térj ki mindannak az útjából, amit tested - jelzései alapján - elkerülendőnek tart. Figyelj oda fokozottan testedre, és megfelelően fog szolgálni téged!

Ha valamit meg akarsz változtatni, új útra kell lépned.

Itt az ideje, hogy nagyobb figyelmet szentelj kommunikációs képességednek. Tisztánlátásra van szükség ahhoz, hogy üzenetedet ki lehessen bogozni és meg lehessen fejteni, még mielőtt teljes zűrzavarrá változik.

Mindannyian megbotlunk a kommunikációban, amikor túlságosan leköt minket az, amit annak az energiának és időnek a megteremtéséért teszünk, amit szükségesnek vélünk önmagunk teljes megértéséhez. Annyira könnyű a közlés helyett csak fecsegni. Hiszen mindannyian megtanultunk beszélni, és a beszéd egyenlő a kommunikációval, nem? Hát nem!

A kommunikáció bonyolult, sokrétű tranzakció, amiben a szavak, a testbeszéd, a hangsúlyozás és az odafigyelés is szerepet kap. És ha ez nem lenne elég, amikor az érzelmek rátelepednek és befészkelődnek a mondanivalódba, jó eséllyel semmi sem jut el a hallgatósághoz, csak az érzelmek, ráadásul még azok sem túl tisztán.
Hacsak nem kifejezetten valamilyen érzelmet szeretnél közölni, a legjobb a kiegyensúlyozott, baráti hangvétel megütése. Tudnod kell, hogy a kommunikációs képességeid csiszolására fordított idő miden pillanata aranyat ér.

A szavak ereje néha az érzelmekével vetekszik.
De az is igaz, hogy egy érintés többet mond el ezer szónál.

Múlt héten elültettem ajándékba kapott törpe napraforgóimat. Hétfőn már apró zöld sapkákat lehetett felfedezni a cserépben. Alig egy hét elteltével, - mára elérik a négy centis magasságot. A talaj, amiben gyökereik nyugszanak nem éppen a legjobb; De élni akarásuk, semmilyen gátat nem szabhat számukra.
Kevés kell egy új élet megszületéséhez: egy kis víz, némi napfény, szeretet és gondoskodás és FELELŐSSÉG. Amit megteremtünk felelősséggel tartozunk iránta, nevelni, szeretni, tisztelni kell. A virágok élete már tőlem is függ; szépségükben vissza fog köszönni gondoskodásom.
Ha most rájuk nézek, elmosolyodom. Ebben a nagy káoszban, ami körül vesz minket újabban, legalább egy-egy pillanatra lelassul a forgás egy óriási világban egy apróbb születik. Életével az életem teszi boldogabbá. Nekem megéri…

"Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédidből ismeretetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak:"

Máté evengéliuma, 12:36,37

Amikor gyermeket vár egy nő, kilenc hónapon át fizikai összeköttetésben él gyermekével. Születéskor a köldökzsinórt elvágják, a fizikai kötés megszakad, kialakul helyette egy láthatatlan szál mely, szerencsés esetben még inkább egybe fűzi a két lelket. Anya-gyermek kapcsolata legyen jó vagy kevésbé jó, ez a mennyei fonál életük végéig elkíséri őket. De vajon mi történik a halál bekövetkeztekor ezzel a szállal? Még sehol nem olvastam erről, lehet, ez az én hiányosságom…a héten gondolkodtam el erről. Ekképpen:
A kötődés nyilván függ a szülő-gyermek kapcsolat minőségétől, milyenségétől. Ez, a szál rugalmasságát, feszességét és erősségét is minősíti, talán a hosszát is. Mondjuk, anyai póráznak hívnám így első nekifutásra. Ezt a szeretet, őszinteség, féltés és a bizalom szabályozza véleményem szerint.

Amikor egyikük átkel a szivárványhídon, addigi kapcsolatuk minősége irányítja a szál irányát és elszakadásának folyamatát.
Ha voltak sérelmek, fájdalmak, emlékek azok idővel áttranszformálódnak. Az idő változtat az égi kapcson. Az általános szabály szerint inkább az jellemző, hogy a gyermek marad tovább, s a szülő kel hamarabb útra.
Ilyen esetben, majd ha a két lélek megbékél a tényekkel és fájdalmakkal, akkor az anya szépen elkezdi lebontani a szálat. Ennek egy vége a gyermek, másik vége a távozott anya „szívében” mélyen és biztonságos helyen lezárva várja a lelkek újbóli találkozásának lehetőségét.
Az új találkozáskor a szív különöset dobban, ismerős érzések élednek újjá. A lélek tudja, milyen jellegű kapcsolat fűzte össze a mási lélekkel.
A legszebb az, amikor megadatik az újra együtt lehetősége.

A másik verziómat miszerint a lelki szál sosem szakad meg, elvetettem. Úgy vélem, és úgy érzem, a kapcsolat továbbvitelének nem feltétele semmiféle fizikai lelki kötődés. Energetikai rendszere mindennek van, ha jók a szenzorjaink észleljük a jelenlétet, a támogatást és a szeretetet.
Kicsit úgy tudnám elmondani, mint amikor gyermeket tervez egy pár. Aztán a leendő anya egyszer csak megérzi, hogy áldott állapotba került; valami megváltozott körülötte és benne, holott még „fizikai” megerősítést nem kapott a szervezetétől. A születés és halál körfogását valahogy így jellemezném: Két szív egy most már.

Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy amerikai nagy városban , a nem indián barátjával. A New York-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcasorokon, a város zaja szinte süketitő volt: az autósok nyomták dudáikat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkon.

Egyszer csak megszólal az indián.
- Hallok egy tücsköt.
- Az nem lehet - mondta a barátja - ekkora zajban, hogy lehetne meghallani egy tücsköt?
- Biztos vagyok benne, hallottam egy tücsköt!
- Ez őrültség! - mondta a barátja.

Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult, az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt. Az ágak között megtalálta a tücsköt. A barátjának leesett az álla.

- Ez lehetetlen. Neked természetfölötti hallásod van.
- Nem - válaszolta az indián - semmivel sem külömbözik a tiedtől. A dolog csak azon múlik, mire figyelsz jobban.
- Ez lehetetlen, sose hallanék, meg egy tücsköt ebben a zajban!
- Nem, az egész csak azon múlik, hogy mi a fontosabb neked. Figyelj! Bemutatom.

Az indián kivett zsebéből néhány pénzérmét és földre ejtette őket. Harmincméteres körzetben mindenki megfordult, hogy vajon a pénzérme ami leesett, nem az ővé-e.
- Látod mire gondoltam?Az egész csak azon múlik, hogy mi a FONTOS számodra!!!

A táltos éneke

(Árpád imája)

Boldog Isten! Nézz ránk a magos egekből,
Áraszd ránk mosolyod fénylő napszemedből!l
Nemzetek Istene! Add nekünk e földet!
Magyarok Istene! Tarts meg itt bennünket!
Évezredeken át, áldd meg életünket!
Viharban és vészben oltalmazz meg minket!
Adj szívünkbe békét, derűs boldogságot,
Ne érezzük soha a hontalanságot!
Duna, Tisza partján magyar szóval áldjunk,
Ez legyen örökké a mi szent országunk!
Legyen minden magyar a te fénygyermeked,
Pihentesd meg rajtunk áldott tekinteted!

" - Szeretnék megkérdezni valamit, de nem tudom, hogyan .- Csak rajta !Artúr gondban volt ."
- Talán azt szeretnéd tudni, milyen az , amikor az ember szerelmes ?
Artúr hálásan bólintott , amiért Merlin kisegítette szorult helyzetéből . Az öreg mágus töprengett egy percig , azután így szólt :- Először is : semmi okod szégyenkezni, mert igazán fontos dolgot kérdeztél . De van valami aszeretetben , amit nem lehet szavakba foglalni . Most pedig gyere velem !
Merlin elvezette Artúrt egy tisztásra , ahová besütött a nap. Kezében égő gyertyát emelt a nap felé.- Meg tudod - e állapítani, hogy ég- e vagy sem? - kérdezte.- Nem . - válaszolta Artúr . A nap ragyogása láthatatlanná tette a gyertyalángot .
- Figyelj ! - mondta Merlin , és egy gyapotgombolyagot tartott a gyertyához , amely azonnal lángralobbant.- Mi köze ennek a szerelemhez ? - kérdezte a fiú.De Merlin nem válaszolt .Leszakított egy vad tárnicsvirágot , s nedvéből két cseppet Artúr ujjaira sajtolt.- Kóstold meg ! - utasította.Artúr elfintorodott - Nagyon keserű .
Merlin a tóhoz vezette és kezet mosatott vele.- Most kóstold meg a vizet ! - mondta . - Érzel benne bármi keserűt ?- Nem - ismerte el Artúr . - De mi köze mindennek a szerelemhez ?Merlin ismét nem válaszolt , csak mélyebbre vezette a fiút az erdőbe .- Ülj csendesen - szólt halkan . Artúr úgy tett, ahogy a mestere kérte .Kisvártatva néhány méternyire tőlük egy egér bújt ki a tisztásra . Azután egy árnyék jelent meg , s mielőtt az egér mozdulni tudott volna , lecsapott rá a sas , megragadta és elrepült zsákmányával a magas sziklák között lévő fészke felé .Artúr kitört teljesen összezavarodva :- Azt ígérted, a szerelemről tanítasz ! Mi köze van ennek a szerelemhez ?- Hallgass ide ! - szólt a mester .- Mint a gyertya lángja a napfényben , úgy oldódik fel éned a szerelem mindent elsöprő erejében .Ahogyan a keserűség már nem érződik a vízben , életed keserűsége is olyan lesz , akár a legédesebb ,és legfrissebb víz , ha egyszer feloldódik a szerelemben .Mint a sas zsákmánya , saját fontosságod is csak szemvillanásnyi lesz , ha egyszer magával ragad a szerelem.
" A szeretet megkeresi a tisztátalanságot, hogy kiégethesse azt . Nincs szeretet nélküli személy,csak olyanok vannak , akik nem érzik a szeretet erejét . A szeretet láthatatlan és mindig jelen lévő.Több mint érzelem vagy érzés , több mint élvezet vagy önkívület . A mágus szerint a szeretet a levegő, amit belélegzünk , a minden sejtet elérő keringés.Egyetemes forrásából mindent táplál. Ez a végső erő, mert erőszak nélkül bármit megvalósít. Még a szenvedésben az én és az értelem látókörén kívül is tovább hat a szeretet .Hatalmával összevetve minden más erő gyenge. "
" - Egyszer , amikor már túljutottál a lázas nyugtalanságon , majd pici fényt fedezel föl a szívedben.Kezdetben csupán szikrányi , azután mint a gyertya lángja , s a végén lobogó máglyává nő.Amikor ráébredsz erre , a lángok eltakarják a Napot, a Holdat és a csillagokat .Abban a pillanatban majd kizárólag a szeretet tölti be az egész világmindenséget , mégisbenned , a te szívedben lesz mindez . "
( Részlet Deepak Chopra : A mágus útja c. könyvéből. )

Akár azt hiszed, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad lesz.

Olyan gond nincs, amely ne hozna kezében ajándékokat neked. A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaikra.

A tegnapi nap ismét meghozta a maga csodáját. Egy különleges férfival találkoztam. Elsőre tiszta ellentmondás volt. Aztán a higgadtság, megnyugvás, béke és csupa báj megjelent egyszerre. Varázslatos mélybarna szemén át csak úgy csillogott a lelke!
Igazán jót és önfeledten tudtunk beszélgetni pedig aznap találkoztunk először. S, hogy ez miért furcsa…aki ismer, tudja, hogy nem nyitok akárki előtt.
Aztán rájöttem vele, nála miért is volt más a helyzet, mint általában. Hasonló a hasonlót vonzza, igen, ő is a mi kis csapatunkból való volt!

Ma reggel találtam egy idézetet. Ebben MINDEN magyarázat benne van, érteni csak az fogja, aki ehhez a csoporthoz tartozik. :-)

„Gyermekeid nem a te gyermekeid. Ők az önmagára vágyakozó lét fiai és lányai. Általad születnek, de nem tőled vannak. Bár veled vannak, mégsem birtokolod őket.
Szereteted odaadhatod, de gondolataidat soha: nekik sajátjaik vannak.
Otthont adhatsz testüknek, de lelküknek soha, lelkeik a holnap házaiban lakoznak, s e házak kulcsaihoz még álmodban sincs hozzáférésed.

Légy olyanná, mint ők, de ne kényszerítsd őket, hogy rád hasonlítsanak. Te vagy az íj, melyből gyermeked, mint eleven nyílvessző kipattan. Legyél a Nyilas kezének öröme!
(Kahlil Gibran: A próféta)”

Közeleg a Valentin nap. Újabb „rémség” ami nem a sajátunk, mert mint minden „butaságot” ezt is nyugaton élő társainktól vettük át. Mintha a magyar ötlettelen lenne…rossz hírem van, nem az!

A hétvégére eső kis piros szíves ünnepre való tekintettel feltettem egy nagy kérdést: - Van-e valami kívánság erre a napra?
Számomra meglepő válasz érkezett több forrásból: Nincs.

Elgondolkodtam a dolgon és az alábbi megállapításra jutottam:

1.Nekem minden nap ünnep...nem kötöm bizonyos napokhoz az életemet.
Pl.Karácsony, állítólag a szeretet ünnepe- plusz a kicsi Jézus szülinapja –de bizonyos közegben köztudott, nem is decemberben született…!
Miért kellene három napba bele zsúfolni a szeretek mindenki érzését, szerintem ez nem normális dolog. Az év 365 napjában illik és kell gyakorolni a szeretetet, adni és kapni! Merthogy ez utóbbit is meg kell tanulni! Bizony, bizony! Tanulni kell elfogadni!

2.Az ünnepről viszont az a véleményem, hogy miért ne lehetne ünnepelni valamit, ami nem megszokott, hogy kicsit kizökkentse az embert a hétköznapok szürkeségéből vagy monotonitásából. Szerintem erre jók az úgynevezett ünnepek. Legyen bármilyen ránk erőltetett is és import idea. Miért ne élhetnénk a lehetőséggel, ami hozzá kapcsolódik az emberek fejében, tudatában – már akinek van ez utóbbiból.
Persze, az ember, ha van kicsi fantáziája, magának is generálhat ilyen napot akár hetente is. Csak ötlet kell hozzá és persze partner, aki örömmel veszi az újat és gyermeki kíváncsisággal várja, mit hoz a holnap. Játszani felnőttként is kell, felszabadítja a lelket!
Az már más kérdés, hogy hogyan játszik egy gyermek és hogyan játszik egy felnőtt.

3.Ha ugyan ezt a kérdést nekem címezték volna, fél perc alatt nyolc féle kívánsággal is „készre állítottam volna a választ”. Egyszerű dolgokból állt volna a listám! Példának okáért az egyik legfontosabb számomra:
Szeretném aznap megölelni azokat az embereket és állatokat, lényeket, akik közel állnak hozzám, hiszen földrajzi és egyéb távolságuk miatt ez egyébként csak igen ritkán adatik meg az életemben.

4.Párkapcsolati oldalról nézve, úgy vélem egy egészséges szexualitással rendelkező, egészséges gondolkodású és életvitelű párnak intézve a kérdést, előttem nem kérdéses a válaszadás pikantériával megáldott lehetősége sem.
Hogy ki mit tesz hozzá, saját dolga. Számomra az is elég már, ha legalább páran elgondolkoznak a válaszadás és cselekvés lehetőségén!
Szerinted?

5.Feltétel nélkül adni és kapni! Nem kell egyik részt sem kötni semmilyen ünnephez, naphoz, hangulathoz! Ha úgy érzed, el kell küldened valamit, meg kell mondanod valamit ne gondolkozz azon ki milyen véleménnyel lesz az ötletedre…cselekedj!
Jómagam is gyakorta mellékelek Tündérekről, Angyalokról, Virágokról és egyéb szépségekről képeket - céges szinten. A színekkel, szimbólumokkal megköszönöm másoknak az egyébként szürke és hétköznapi munkát. 5 másodpercre kicsit jobbnak érzi magát tőle az ember és a lélek. S ha az, aki kapta, szintén csak egy valakivel lesz ezért kedvesebb a nap folyamán, már megérte!

"A véletlen ott lép közbe, ahol Isten névtelenségbe burkolózik."

Azok a kifejezések, amelyekkel másokat jellemzünk, keveset mondanak róluk, de nagyon sokat mondanak rólunk.

Tudd a párodat és a vágyadat külön választani. Az igazi párod az, aki mellett kielégülnek a vágyaid. Ha nem elégülnek ki mellette, akkor két lehetőség van: vagy szívből elengeded, mert nem olyan fontos, vagy keresel egy olyan párt, aki megadja. De, soha ne várd el a másiktól, hogy megadja azt Neked, amire nem képes!

"nagyot mondás ellen a nagyot hallás a tökéletes ellenszer"

In memoriam...

"Mindannyiunk egy kis kényelmes buborékban él, ami teljesen elszakadt a valós világtól, az állatoktól és növényektől, talajtól és víztől, és a természeti erőktől, amik értelmet adnak a bolygón való létezésnek.

Ha úgy tapasztalod, hogy az étel a boltból jön, és a víz a csapból, akkor halálodig fogod védelmezni a rendszert, ami ezt fenntartja, mert az életed függ tőle.

Ha úgy tapasztalod, hogy a víz egy patakból jön és az étel a tájtól, akkor a halálodig fogod védelmezni a patakot és a tájat, mert az életed függ tőle."

Élt egyszer a messzi Tündérországban egy pillangó. Minden reggel színes szárnyait széttárva köszöntötte a Napot, s az Égi Vándor - ámulva a pillangó szépségén - megállt egy pillanatra az útján.
De hiába volt a szépség, hiába a ragyogás, ha szíve alabástromból volt, semmi élő fel nem melegíthette, és oly magányos volt, hogy amihez csak hozzáért, amit csak megérintett magánya, mind kővé változott. Kerülték a pillangótársak, messze repültek a réttől, ahol ő szokott ücsörögni. Társaságot csupán a virágok jelentettek neki, s ő bánatosan szállt egyikről a másikra, elpanaszolva búját nekik. Szállt szárnyain, s amelyik virág csak meghallotta, megérezte magányát, többé nem akart élni, virulni: szürke kővé dermedt. A pillangó végignézett a mezőn, látta kedves virágai pusztulását, és könnyekre fakadt.
Egyszercs ak így szólt hozzá az egyik könnycsepp:- Bánatban születtél, s mint jó fiad, én most utat mutatok Neked, kiutat a bánatod mélységes völgyéből. Jöjj, kövess! - s a könnycsepp a hajnali napsugarak egyikébe kapaszkodva felszállt egy szellő-csikó hátára.
A pillangó kitárta gyönyörű szárnyait, és elindult a zabolátlan szellő nyomában. Szálltak, repültek, erdőket, mezőket, hegyeket, völgyeket hagytak maguk mögött, folyókon, óceánokon szárnyaltak keresztül. Tizenháromszor nyugodott le és kelt fel újra a Nap, mígnem megérkeztek egy csodálatos kertbe: a világ legnagyobb mágusa kertjébe, amiben csupa-csupa varázslat és szépség termett.
A könnycsepp ekkor így szólt:- Küldetésemnek itt vége. Többet segíteni nem tudok - majd harmattá válva napsugár-szárnyakon felszállt a vakító kék égbe, ahol már várta őt egy felhőfoszlány. A pillangó sokáig nézett utána, majd fáradtan egy márvány szökőkút peremére ült, hogy kipihenje a hosszú utat.
A szökőkút csobogása elaltatta, s a kert gazdájának mágiája álmot bűvölt a szemeire. Álmában egy réten járt. Pillangók milliói repkedtek a tavaszi friss estében, mintha a virágok keltek volna szárnyra. A mozgó, folyton változó mintából, melyet a színes szárnyak szőttek a mező fölé, egyszercsak kivált egy mindennél ragyogóbb és fényesebb lény. Lepkeszárnyai mintha drágakövekből lettek volna kirakva, teste mintha igazgyöngyből formálódott volna, szemeiből a gyémánt hideg tüze csapott ki.- Ki vagy te? - kérdezte a pillangó.- Én vagyok ennek az országnak a királya, testvérem - mutatott körbe az idegen a mezőn. - Itt gyűlik össze a világ minden lepkéje egy éjszakára, hogy párt találjon magának, akivel leélheti hátralévő életét. Jöjj! Repülj velünk te is!
A király hívta őt, s a pillangó követte a királyt. Felreppentek, és szálltak, cikáztak a milliónyi pillangó között. Szebbnél szebb mosolyú pillangóhölgyek csábították őt, de ő elfordította arcát a hamis mosolyoktól, s repült tovább. Az Igazit kereste, aki megérintheti kőszívét. De egy sem volt a réten ilyen. A pillangó bánatosan ült le egy virág szélére, s a virág a magány súlyába belerokkanva szürke kővé vált.
A pillangó felébredt, s újra ott találta magát a márvány-szökőkút szélén, a varázsló kertjében. Megmosta arcát a kristálytiszta vízben, kinyújtóztatta ragyogó szárnyait, majd így szólt:- Tudom nagy mágus, hogy te küldted rám ezt az álmot. Köszönöm, hogy segítettél megérteni: ez a sorsom. Most már csak arra kérlek, hogy segíts ezt elfogadni is. - Ebben a pillanatban nagy szélvihar támadt, felkapta a pillangót, felemelte a szökőkút közepén álló márványvitéz vállára, s márvánnyá változtatta őt is.- Te kérted! - szólt egy hang, amely mintha a kert összes virágából jött volna. - Aludj hát álomtalan alvásban, s ébredj csak akkor, ha jön valaki, aki képes lesz megérinteni alabástrom-szívedet.
Teltek-múltak az évek. Ahogy az emberek világa mind erősebb lett, úgy kopott a varázslaté, úgy gyengült a mágus. A kertet lassan ellepte a gyom. Indák burjánzottak mindenfelé, a borostyánok, melyek hajdan ragyogó smaragddal burkolták be a falakat, elhalványultak, megsárgultak. Megkopott, megrepedezett a márvány is, a szökőkút vize elapadt. Egyedül a pillangó szárnyai ragyogtak egykori pompájukban.
Egy nap, amikor a mágus ereje már a végét járta, és a kertet eső és szél tépázta, egy szerény, szürke kis molylepke sodródott be a viharral a kertbe. Lábaival megkapaszkodott a szökőkút kővitézében, bebújt a sisakrostély alá,és ott várta, hogy kitombolja magát az orkán, kisüssön a nap. Várt, várt, mígnem elaludt. Álmában napsütötte mező fölött szállt, szárnya a kopott szürkéből szivárványszínűvé vált, s mellette repült rég vágyott párja. Felébredt a kis molylepke, s felsóhajtott. Szép az álomvilág, de mindenkinek azt kell elfogadnia, amiben él. Kikapaszkodott a sisakrostély alól, s végignézett az elemek által felforgatott kerten. Megnézett mindent, mindent. Majd tekintete egyszercsak jobb szárnya mellé tévedt, s ott látta álombéli párját, márványba kövülten. Szárnyaival végigsimította a szomorú arcot, majd nézte a csodát, ahogy a márványpillangó megelevenedik, s érezte: vele is csoda történik. Szürke szárnyain színcsíkok futottak végig, meg-megálltak, összefonódtak, mígnem gyönyörű rajzolatban végleg megállapodtak. Rajzolata pontosan a tükörképe volt a felelevenedett márványpillangóénak. Összeérintették szárnyaikat, s a két tükörkép összeforrott. A két pillangó eggyé lett, arany gömbben egyesültek, és szerelmük csodája újraélesztette a varázslatok kertjét. Azóta is ott élnek. Ha egyszer arra jársz, látogasd meg őket!

"Minden ember, minden apró mozzanat életedbe úgy került, hogy magad vontad oda. Az pedig, hogy most mit kezdesz velük, rajtad áll."

KRISTÁLYOK:Az angyalok egészen váratlanul megjelenhetnek akár a kristályokban is. Az égi erők szárnyas hírnökei mindig olyan angyali kristályokban jelennek meg, mint az olívazöld szerafint, vagy a rózsaszínes danburit. De előfordul, hogy a tiszta kvarckristályból tűnik elő angyali forma, miután kinyújtottad a kezed az égi birodalom felé. Mindez annak köszönhető, hogy a kristályok rezgésszáma kedvez az angyali jelenlétnek. Az angelit, pedig maga a „kőbe zárt” angyal.

VIRÁGOK:Sokan megfigyelték már, hogy az oltárokra helyezett nyíló virágok sokkal tovább maradnak frissek mintha egy kevésbé megszentelt helyre teszik őket. Az angyalokkal gyakran kapcsolatba lépő személyek számtalanszor tapasztalják, hogy – a különösen mély – angyali találkozások után megváltozik otthonukban a növények, virágok színe. Az is előfordulhat, hogy az angyali látogatást követően hálószobádba egy régóta elszáradtnak hitt szobanövény újra kivirágzik.

"Saját magad és tudatosságod fölött őrködve, meggyújtod azt a lángot, amely felé gyermekeid igyekezni fognak. A fény, amelyet teremtesz, soha nem alszik el. Megmarad egy örök tartományban, hogy elérhető legyen gyermekeid számára egész életükben."
Virágszálak...ezt értetek és nektek találtam...gondolkozzatok rajta, legyen a tiétek az érzés és a tudás ami ezzel az idézettel jár...
Namaste

Vannak bizonyos jelek, melyek a szkeptikusokat is képesek meggyőzni az égi hírnökök jelenlétéről. Megtudhatod, hogy üzennek az angyalok neked.

Az angyalok, mint az égi erők szárnyas hírnökei, közvetítenek az emberi és az isteni világ között. Ezek a halhatatlan, tiszta tudatú lények képesek függetleníteni magukat a tér és az idő korlátaitól. Így néha megesik, hogy az angyalok az ember számára látható módon jelennek meg.

FELHŐK:Az égi hírnököket- nevükhöz híven- legkönnyebben odafent veheted észre. Megláthatod az angyalokat az égbolton, a felhők elrendezésében. A napsütéses nyári égbolton könnyebb dolgod van, de a téli napokon sem túl nehéz észrevenni az angyalokat, mindössze kicsit jobban kell figyelned. Különösen a szent helyek – például templomok – felett jelennek meg gyakran. Legtöbbször toll alakú felhők utalnak az angyalok jelenlétére.

ANGYALI AJÁNDÉKOK:Sok angyali ajándék kapható különböző boltokban – kis angyalkitűző, üvegangyalka, hűtőmágnes, üdvözlőkártya, angyalmatrica. Ha váratlanul ilyen ajándékot kapsz, biztos lehetsz benne, hogy az angyalok útmutatása alapján jutott el hozzád – létezésük bizonyítékaként. Ha megkérdezed barátodat, ismerősödet, miért ajándékozta neked épp ezt a szuvenírt, valószínűleg nem fog tudni válaszolni rá.

Murphy törvénye: "Semmi sem olyan könnyű, amilyennek látszik, minden tovább tart, mint amire számítunk, ami elromolhat, az el is romlik, méghozzá a lehető legrosszabb pillanatban."
Maxwell Maltz törvénye: "Semmi sem olyan nehéz, amilyennek látszik, minden több eredménnyel jár, mint amire számítunk, ami jóra fordulhat, az jóra is fordul, méghozzá a lehető legjobb pillanatban."

Kinek a pap, kinek a papné...ugyebár:)

"Ne gondolkodj Emberként. Minden megvan benned ahhoz, hogy megteremtsd, amire vágysz. Vállald a felelősséget az utadért, és ne engedj a félelemnek."

"Néha úgy tűnhet, hogy a gondolataink választanak minket - ám ez téves elképzelés. Mindig mi választjuk ki a gondolatainkat - minden pillanatban. A gondolataink sohasem semlegesek, mindig van valamilyen hatásuk. Egy röpke pillanattal a gondolatod előtt már úgy döntöttél, hogy ezt fogod gondolni. Ha gyakorolsz, megtanulhatod a gondolatok kiválasztását, és ezzel tulajdonképpen a kezedbe veszed életed irányítását."

A nagyvilág zajában szükségünk van befelé figyelni. Elcsendesedni, összpontosítani. Megvizsgálni, meglátni és megérezni valójában mire vágyunk, mit rejt és súg a szívünk.
Nem kell magunkat feladni de hinnünk és bíznunk kell az intuíciónkban. A szemünk téved de a szívünk sosem.
A megoldást mindig önmagunkban kell keresni. Segítséget kaphatunk, kapunk is. Az első lépést azonban nekünk kell megtenni!

"Csak egy üzenet van, amelyre érdemes hallgatni, ez saját szíved üzenete."

Az igazság mindig igazság marad, nem törődve azzal, hogy te vagy bárki mit választ hitének.

Ha el akarsz érni valamit, az egész Világegyetem összefog, hogy sikerüljön neked.

Az ünnepek alatt lehetőségem volt megfigyelni az emberek viselkedését, egymáshoz viszonyulását.
Értetlenül bámultam a rohanó, lökdösődő, tanácstalan, ötlettelen, szeretetmentes vásárlási lázban égő figurákat. Hálás voltam magamnak, hogy ebből az év szakaszból kimaradok mindig.
Családomban soha nem az anyagi és tárgyi megfelelés a szempont. Főleg nem a/z elviekben/ szeretet ünnepén. A meghittséget az adja, hogy ebben a pár napban is együtt lehetünk, habár távol élünk egymástól. A fizikai távollét a lelkeket hozza össze. Feltéve, ha nyitott a szívünk…

Sosem szerettem ajándékot kapni, főleg ha még be is volt csomagolva. Nekem elég nehéz a kedvemben járni…mert fizikai dolgokkal nem is lehet igazán örömet szerezni. Számomra mindig többet ér, ha a szeretteimmel beszélgethetek, nevethetek önfeledten és érzem, hogy szeretetteli közegben teljes biztonságban létezhetem, velük együtt.
Az a jó, hogy ezt mi nem pusztán az év egy bizonyos szakaszában tesszük így, amikor másnál úgymond kötelező. Érdekes, hogy az én szüleim sosem rokkannak bele a karácsonyba, az ünnepre való készülődésbe! Miért? Mert mindig ugyan úgy önmagukat adják, tiszta szívből önzetlenül. Úgy, mint az év bármely más, ünnepmentes napján…

Amikor az ünnepek után beindul a megszokott élet és ezernyi panaszt hallok, hogy hű de elfáradtam a sok evésben, készülődésben, jövés-menésben, mindig elgondolkozom. Minek is csinálod, ha elfáradsz? Csináld másként! Fogadni merném, hogy az évek óta be rögzött szokást a mai napig őrzi mindenki. Ha valaki változtat is, csak kicsit, mert nagyot nem mer. Nem mer újítani, nem meri vállalni önmagát, a saját vágyait, elképzeléseit. Mások kitalált sorozat cselekvései szerint játssza le az eseményt és el is hiteti a szeretteivel, önmagával, hogy ez szép és milyen jó! És mekkora hazugság!

Legyen minden nap ünnep és legyen a karácsony egy meghitt nap. Amikor a lelkünk együtt megpihenhet.
Az igazi szeretet nem koncentrálódik egyetlen egy napra vagy időszakra. Mindig jelen van. Csak a sablonos szokásainktól már észre sem vesszük jelenlétét.
Ha végre nem a TV-t bámulnák, hanem kicsit kifelé, a környezetükre és önmagukra figyelnének nem itt tartana a világ.