Kezedet nyugtasd csendben szívemen,

Szemedet hunyd le, álmodj, Kedvesem!

Érezd, hogy most már lelkünk összeér,

Csillagok ívén szállunk, Te meg én!

Odakint illatfelhőt hord a szél,

A Hold is hinti fényét szerteszét.

Dallal hívja a párját egy kismadár,

felszáll az égre, s lelkünk véle száll.

Ó az éj, a bársonyfényű éj,

Tücsökzenétől zendül már a rét,

Ó az éj, az álmunk, jaj de mély,

Libben a lelkünk, s végre hazatér.

/Fekete-Kiss Sándor/