2009. július 22., szerda

Mikor egy év eltelik, az ember életéből gyakorta végez számadást. Mérleget készít mi az, amit elért és mi az, amit talán hiányként él meg, no és ennek a hiányérzésnek hol rejtőzik a gyökere.
Ma mégis a javaimnak adok hálát, mert azt mondom, mindenem, amire szükségem, igényem van már az enyém.
Hiszen van egy szerető családom, anyukám, apukám. Igazán nagyszerű barátaim vannak, akik lelki társaim, akikre számíthatok bármikor, bármiben. Egészséges vagyok, van hova haza menni, van hol álomra hajtani a fejem. Ruházkodom, étkezem és sportolok. A lelkemben és a szívemben is helyén van minden. Érzek. Teszem ezt minden pillanatban minden sejtemmel. S azt hiszem szeretek is, úgy Isten igazán.

Végre nem csak születésnapomon hallom, hogy Isten éltessen, szeretünk, szeretlek, hiányzol, jó veled – s én nem csak a szokott alkalmakkor mondom, érzem és hiszem ugyan ezeket és még sok minden mást isJ.
Jó úgy ébredni, hogy az ember tudja –szeretve van és szerethet. Jó úgy álomba szenderülni, hogy tudja – várják reggel és ő is várja a többieket.
Jó a mai rohanásban lelassulni kicsit, engedni a pillanatnak, megengedni önmagunkak megélni, átérezni a pillanat szentségét.

Amikor a Nap már nyugovóra tér, az utcák, házak fényei ragyognak apró csillagokként.
Fényességük elűzi a fény természetes hatását. Nincs időnk egymásra, önmagunkra. Nincs lehetőségünk lelassítani. Én nem szeretem a mesterséges fényt. Az otthonom szent hely a lelkem és a testem számára. Az éjszakák-nappalok váltakozását és ritmusosságát meghagyom kívül és belül. Otthon lecsendesedem. Mécseseket gyújtok. Lecsendesít.

A tűz a meleg, a védelem forrását jelképezte és jelképezi ma is. Megnyugvást, gyógyulást és összetartó erőt képvisel.
Nem csak a tudatnak kell a csendesség. A testnek, léleknek is.
A tűznek és meghittségnek Intimitása van. Nagyon mélyre ható. Nem tudsz nem figyelni a párodra, önmagadra. A nő jelképezi a család összetartó erejét. A nőben rejlő tűz fogja össze a családot…
De vajon milyen az a tűz melyet elektromosság táplál? Hiszen a nap végén javarészt tévét néznek az emberek, gyenge elektromos energiát…”amely minden szempontból gyenge!
Elnyeli az időt, teret, csendet és azt éberség nélküli passzivitásba ringat. „-John Kabat Zinn idézete e sor.

Boldog vagyok, hogy az otthonom, a kapcsolataim az eredendő tűz energiáját hordozzák minden manipulációtól mentesen, tisztán. Jó szeretni és szeretve lenni az év minden napján, annak minden pillanatában. Egyszerűen jó létezni és a pillanat részévé válni.

1 megjegyzés:

Ati írta...

Szülinapodra fogad szeretettel kedves gondolatomat:

Ha mosolyogsz a világra a világ is visszamosolyog rád, ha örülsz a világnak, a világ is örül neked!