Minden ember életében, legyen bármilyen hitetlen, adódnak pillanatok, amikor eltűnik a sötétség, amikor valami nem e világból való békét, boldogságot tapasztalnak meg. Az igaz szeretetet.

Szerelem, szeretet, érzelmek és hallgatás = kommunikáció ver.1.
A szerelem nagy szó, főleg ha tartalom is rejlik mögötte. 31 éves létemre egy kezemen meg tudom számolni hányszor voltam igazán szerelmes. Sajnos vagy természetesen a párkapcsolataim száma ennél jóval többre rúgott. Egy azonban mindegyikben közös volt, igyekeztem őszintén és tisztán szeretni. Na meg néha csendben, ami nem vezetett túl jóra.
Még egyetemista koromban hozott össze a sors életem legnagyobb Ő-jével akivel a mai napig meghitt baráti kapcsolatot tartunk. Furcsa, hogy mindig akkor bukkant és bukkan fel, amikor túl voltam egy szakításon vagy érzelmi válságon.
Most sem történt másként. Csütörtökön miután többedére megtelt nálam a szmötyis vödör a párom nyakába zúdítottam a tartalmat. Vége lett egy korszakomnak. Alig, hogy Ő feldúlva elhagyta a színteret, megcsörrent a telefonom. Dühömben felkaptam és barátságosan az Igggen-t sikerült először kiböknöm. A vonal túlsó végén egy mélyen búgó, vidám és kiegyensúlyozott hang nyugtázta: - Hallom megint jókor hívlak, szakítottatok? – és nevetni kezdett, mint eddig mindig tette hasonló szituációban.

Már meg sem lepett az időzítése. Néhány perces bájcsevej után, sikerült lehiggadnom, ráeszméltem, hogy nagyon jókor jött a hívás. Teljes mértékben tisztán kezdtem gondolkozni ennek hatására. Letettük a telefont és ezzel szinte minden fájdalmam is elszállt.

Az élet zaját oly távolinak érzékeltem mintha a Holdról hallgatóznék. Újból megállt az élet egy időre. Régi és friss emlékek suhantak át a fejemben. Elmosolyodtam néhányon, majd pár könnycsepp gurult le az arcomon. Sértődöttnek és kiszolgáltatottnak éreztem magam. Aztán az emlékek bugyrába süllyedtem. Illatok, ízek, hangulatok, érintések és élmények hada vett le végül teljesen a lábamról. Elszenderültem és olyan édesdeden aludtam, mint egy újszülött kiscsikó. Hagytam, hogy az álom kimosson minden szennyest, ami még hátra maradt.

Vele álmodtam. Az álom puha volt és légies. Az érzelmek könnyedek, rózsaszínek. Minden valóságosnak tűnt. A reggeli óracsörgés azonban a materiális valóságba húzott vissza. Csak a párnámhoz bújtam édesen. Napközben a régi emlékek rabja maradtam. Az éjjeli álmodozás éber álomlétbe ringatott. Átjárt a forróság s a félelem.

Még emlékszem, ahogy átölelt és élces hangján a fülembe suttogott szerelmes szavakat. Ilyenkor a föld is megremegett a lábam alatt. Ha nem tartott volna erősen a karjaiban, képtelen lettem volna megállni a saját lábamon. Titokzatos maradt mindig, erre veszettül figyelt. A francia szavaknak amúgy is erős erotikus hangzása van, de az ő hangjától valamiért ez még pikánsabban hangzott. Szerettem, ahogy a hajamba fúrja erős kezét, aztán magát és óvatosan az homlokomra lehel egy csókot.

Ezt tőlem tanulta, büszke voltam rá. Ez az én boszi puszim; amit hosszú út előtt a homlokára biggyesztettem; két szökkenés között. Olyan magas voltJ. Átformálta a kis vadóc boszorkány puszit, tüzes szerelmes csókká.